15 pozitív gondolat, hogy jól induljon a hét

15 pozitív gondolat, hogy jól induljon a hét

Utálod a hétfőket, mint Garfield? Esetleg az egész héttel bajod van, vagy simán a reggelek indulnak nehezen? Mindenkivel előfordul, hogy nem úgy indul a napja, vagy a hete, ahogy azt szeretné, de, ahogy mondani szokás: minden fejben dől el. Persze ez csak részben igaz, jöhetnek olyan dolgok, amik tényleg eltolják a hangulatunkat, azonban, amit lehet tegyünk meg azért, hogy minden jó legyen. Ehhez hoztunk most 15 pozitív gondolatot, amit jó döntés magunkkal vinni, és előhúzni a nehezebb percekben, hogy segítsenek derűsebben látni a világot.

15 pozitív gondolat, hogy jól induljon a hét

Kép: canva.com

  1. Apróság, mégis örömet okoz. A levelek hullása, a napfelkelte, egy kellemes gesztus – mind olyan történés, amit természetesnek veszünk, pedig akár a jókedv forrása is lehetne.
  2. Boldog ébredések. Minden reggel egy újabb esély. Akkor is, ha este kicsit rosszabb kedvvel hajtottuk álomra a fejünket.
  3. Másokat is boldoggá tehet az örömöm. Hiszen, ha őszintén mosolygunk, azt hamar átveszi a környezetünk is, sőt akár a reggeli csúcsban utazó társunk is, amivel máris szebb lett az ő napja is.
  4. Szeretem önmagam. Sokszor küzdelem önmagunk elfogadása. A boldogság egyik alapja viszont, hogy szeretjük és elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk.
  5. Csodás emberek vesznek körül. Bármikor rosszabbra fordul a kedvünk, megnyugvást hoz, ha tudatosítjuk milyen jó emberek vesznek körül.

Tovább olvasáshoz kattints a következő oldal gombra!

A hét témái

Így válaszd a problémák helyett a megoldásokat

Így válaszd a problémák helyett a megoldásokat Hogyan reagálsz, ha szembe jön egy probléma? Gondolkoztál már ezen, vagy egyszerűen sodródsz az árral? Sokan hajlamosak leakadni a megoldandó feladat mellett és ezzel gátolni saját magunkat, még mások egy pillanat alatt...

Divathóbortok, amik szinte észrevétlenül jönnek és mennek időről időre

Divathóbortok, amik szinte észrevétlenül jönnek és mennek időről időre A divat folyton változik, ezt már megszoktuk. Azonban arra még mindig rácsodálkozunk, hogy vannak olyan ruhadarabok és kiegészítők, amik időről időre visszatérnek, mégsem maradnak velünk túl...

Híres nők, akik 40 fölött is csodásan festenek

Híres nők, akik 40 fölött is csodásan festenek Az természetes, hogy a filmekben és a fellépéseken jól néznek ki, de ezek a nők az életben is gyönyörűen festenek. Vajon mi a titkuk, hogy 40 fölött is olyan hamvas a bőrük, mint huszonévesként? Az évek alatt valószínűleg...

7 tipp, amivel sokkal könnyebben fog menni a nyelvtanulás

7 tipp, amivel sokkal könnyebben fog menni a nyelvtanulás Legalább egy idegen nyelv ismerete legtöbbünk számára elengedhetetlen. Ha a mindennapjainknak nem is része, nyaraláskor biztosan jól jön, ha tudunk angolul vagy németül, de más nyelvek is hasznosak lehetnek....