5 meseszép magyar város, amit tavasszal érdemes (újra) felfedezned

5 meseszép magyar város, amit tavasszal érdemes (újra) felfedezned

 

Közeledik a tavasz, lassan ismét útnak indulhatunk, hogy egy romantikus, családi vagy baráti kikapcsolódás során (ismét) felfedezzük kis hazánk meseszép tájait. 5 várost gyűjtöttünk most csokorba, amikben idén sem fogunk csalódni!

meseszép magyar város

 

Irány Sopron!

Sopron a második, műemlékekben leggazdagabb település Magyarországon, így már ebből is sejthetjük, hogy akadnak itt látnivalók és programlehetőségek bőségesen. Személyes kedvencünk a belváros és a Széchenyi tér, a Tűztorony, a Kecske-templom, a Lábasház, a Petőfi Színház, a Deák tér és Taródi-vár. A híres úticélok mellett próbáljunk ki néhány soproni vendéglátóhelyet is, mert akad belőlük igazán jó bőven!

Fedezd fel Esztergomot!

Esztergom Főszékesegyháza egyike Európa legnagyobb bazilikáinak. Egyházi kincstára haza és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő értékeket őriz. Itt alakult meg a Magyar Vöröskereszt, és a városban működő repülőgépgyárban dolgozott idősebb Rubik Ernő is. A Mária Valéria híd, a város főtere, az Ószeminárium, a Prímás Palota és a Keresztény Múzeum, a Szent Tamás-hegyen magasló kálvária és kápolna, a Szent Anna Kerektemplom, a Sötétkapu és az esztergomi vár is igazán fantasztikus lehetőségeket kínálnak.

Ne hagyd ki Szeged szépségeit!

Szeged az ország harmadik legnépesebb városa, az újkőkor óta lakott. Nem csak történelmét, de a mai városképet is óriási mértékben befolyásolta az 1879-es árvíz, ugyanis a pusztítás következtében a város épületeinek nagy része ekkor újjáépült. Egyetemi város, kulturális központ, rendezvényeit tömegek látogatják évről évre. Ha itt járunk, feltétlenül keressük fel a város igazi kincseit: Szegedi Dóm és Dóm Tér, Szegedi Vadaspark, Napfényfürdő Aquapolis, Füvészkert, Új Zsinagóga, Kárász utca, Széchenyi tér, Víztorony.

Keszthely legyen a következő úticél! Mert meseszép magyar város.

Ma is folyó ásatások teszik egyértelművé, hogy Keszthely bizony már az újkőkorban is lakott volt, de valószínűleg jóval korábban is. Keszthely virágzó városi élete, jelentős történelmi és kultúrális értékei egész évben rengeteg látogatót vonz a környékre. A Festetics-kastélyt bár senkinek sem kell bemutatni, természetesen nem maradhat ki a látnivalók listájából. Emellett a Balatoni Múzeum, a Keszthelyi Patheon, Szendrey Júlia szülőháza, a Cadillac Múzeum, a Balatoni Borok Háza, a Babamúzeum és a Vasúttörténeti Múzeum is izgalmas lehetőségeket kínál!

Visegrád nem maradhat ki!

A listából nem hiányozhat a Dunakanyar gyöngyszeme, a varázslatos Visegrád. Visegrád hazánk egyik legcsodásabb városa, ez azonban nem jelenti azt, hogy bármivel is kevesebb programlehetőséget kínálna, mint a korábban említett helyek, sőt! A Duna jobb partján fekszik, a fővárostól mindössze 43 km-re. Az ország egyik legnépszerűbb úticélja, amelyet történelmi jelentőségű látnivalóinak, természeti kincseinek, fantasztikus túraútvonalainak és programlehetőségeinek köszönhet. Íme néhány izgalmas látnivaló és programötlet, ha Visegrádot választjuk úticélunknak: Visegrádi vár, Sibrik-dombi római erőd és ispáni vár, Salamon-torony, Királyi palota, Zsitvay-kilátó, Zugfőzde Pálinkamúzeum, Nagyvillám Bobpálya, Visegrádi Gokart és Kalandpark, SUP túra a Dunán, középkori játszótér. Visegrád tényleg érdemes rá, hogy eltölts itt néhány napot, és átéld a történelmi romantika hamisítatlan hangulatát. Ezt pedig megteheted a város egyik legtöbb szállástípusával rendelkező igazán romantikus szállodájában: Visegrád wellness

 

20 varázslatos hely a világból, amiről el sem hiszed, hogy létezik

A hét témái

Az eredeti lasagne recept – egyszerűbb, mint hinnéd!

Az eredeti lasagne recept – egyszerűbb, mint hinnéd! Az eredeti lasagne recept története olyan régi, hogy akár Ciceró kedvence is lehetett ez az isteni tésztaétel. Kutatások szerint története egészen az ókorig nyúlik vissza. Persze a tucatnyi előásott szakácskönyv...

A mozgólépcső

A mozgólépcső A mozgólépcső története! Az ünnepek és a Szilveszter elmúltával, biztosan mindenki túl van már azon a bizonyos "új évi fogadalmon". Azonban gondoljunk bele, hogy hányszor fogadtuk már meg, hogy lefogyunk, több pénzt keresünk.  Esetleg jobban odafigyelünk...

Bringára fel! 10 érv, hogy miért közlekedj biciklivel

Bringára fel! 10 érv, hogy miért közlekedj biciklivel Mindegy, hogy a bolygónkat akarod megmenteni, vagy a saját fittséged miatt tekersz, lényeg, hogy ezt a közlekedési formát választod. A biciklizés sokáig gyerekkori mókának számított, felnőttként pedig leginkább...

A kutya-gazdi barátság az egyik legszebb dolog a világon – 16 kép, ami ezt bizonyítja is

A kutya-gazdi barátság az egyik legszebb dolog a világon – 16 kép, ami ezt bizonyítja is Yaoyao Ma Van As rajzai minden gazdinak ismerősek lehetnek, még ha olykor nem is látjuk ilyen színesen a világot, átéljük, hogy milyen csodás egy kutyus jelenléte. A művész ezt a...