5 sütőtök recept, amiből egy teljes menüt elkészíthetsz

5 sütőtök recept, amiből egy teljes menüt elkészíthetsz

A sütőtök majdnem olyan, mint Gombóc Artúr csokijai: lehet gömbölyű, ovális, hosszúkás, kicsi vagy éppen nagy, a sárga szinte minden árnyalatában. Kevesen tudják, de a sütőtököt a spanyoloknak köszönhetjük – na nem azért, mert ők „találták fel”, hanem azért, mert ők hozták be Európába először Mexikó, és Texas vidékéről Amerika felfedezése után. Mára pedig már teljesen beépült az életünkbe, és tengernyi sütőtök receptet tudhatunk a magunkénak. Most elhoztunk 5 olyan receptet, amiből némi kiegészítéssel akár egy teljes menüt elkészíthetsz anélkül, hogy megunnád az édeskés ízét.

Isteni sütőtökkrémleves

Kép: canva.com

Hozzávalók: 1 db nagyobb sütőtök, 1 db húsleves kocka, 2 dl főzőtejszín, 1 dl víz, 2 gerezd fokhagyma, 1 kisebb vöröshagyma, 1 evőkanál olivaolaj, 1 csipet só, bors, szerecsendió és gyömbér

Elkészítés: miután megmostad a tököt vékonyan hámozd meg, és szedd ki a maggal teli belsejét. Ezután vágd kisebb kockákra, majd vágd apróra a vöröshagymát is. A hagymát egy kevés olivaolajon dinszteld meg, majd tedd rá a felvágott sütőtököt és néhány percig süsd. Kevergetés közben tedd hozzá a fűszereket és a zúzott fokhagymát. Majd öntsd fel a vízzel és törd bele a leveskockát. Fedő alatt hagyd 20 percet főni. Ha megfőtt, akkor turmixold össze, majd mehet bele a tejszín, amivel hagyd még egyet rottyanni. Amikor kész, pirított tökmaggal, vagy egy kis reszelt sajttal már tálalhatod is.

Tovább olvasáshoz kattints a következő oldal gombra!

A hét témái

5 meseszép magyar város, amit tavasszal érdemes (újra) felfedezned

5 meseszép magyar város, amit tavasszal érdemes (újra) felfedezned   Közeledik a tavasz, lassan ismét útnak indulhatunk, hogy egy romantikus, családi vagy baráti kikapcsolódás során (ismét) felfedezzük kis hazánk meseszép tájait. 5 várost gyűjtöttünk most...

Dependens személyiségzavar, amikor nem működik egyedül az életed

Dependens személyiségzavar, amikor nem működik egyedül az életed A világhoz való viszonyulásunk önértékelésünk függvénye. A dependens személyiségzavar jellemzője, hogy az egyén nem értékeli annyira magát, hogy felvállalja az érzéseit, a gondolatait, a döntéseit...

Így válaszd a problémák helyett a megoldásokat

Így válaszd a problémák helyett a megoldásokat Hogyan reagálsz, ha szembe jön egy probléma? Gondolkoztál már ezen, vagy egyszerűen sodródsz az árral? Sokan hajlamosak leakadni a megoldandó feladat mellett és ezzel gátolni saját magunkat, még mások egy pillanat alatt...

Mozgásformák, amelyek nemcsak a testedet, de a lelkedet is rendben tartják

Mozgásformák, amelyek nemcsak a testedet, de a lelkedet is rendben tartják A rendszeres mozgás köztudott, hogy jót tesz a fizikai állapotunknak, és a legtöbb sport általában a mentális egészségünkre is jó hatással van. Azonban van néhány olyan edzésforma, ami...