5 tipp a téli fáradtság ellen

Egyél okosan | tipp a téli fáradtság ellen

Kép: canva.com

Bármennyire is kívánjuk a cukros, édes ételeket télen, mondjuk nemet rájuk – legalábbis egy részükre. A cukros nassolni valók, és a kávé talán rövidtávon hasznosnak tűnik, hiszen elfogyasztásuk után hirtelen megugrik az energiaszintünk, azonban hamar vissza is zuhan. Inkább figyeljünk oda a kiegyensúlyozott, lehetőleg vitaminban, rostban és ásványi anyagokban gazdag táplálkozásra. Reggelire együnk zabpelyhet, gyümölccsel, később pedig lazacot, halakat, fehér húsokat. És mindig legyen a tányéron legalább egy marék zöldség, ha uzsonnára vágyunk, akkor pedig inkább aszalt finomságokat, cukormentes kekszeket, vagy olajos magvakat együnk. Persze a koffein sem tilos, de néhány csésze után már inkább fáraszt, mint ébren tart a kávé.

A hét témái

Párkapcsolati állomások, amiken szinte minden életen át tartó szerelem átmegy

Az első néhány hét / hónap igazán egyszerű minden párkapcsolatban, hiszen a rózsaszín szemüveg mindent elfed, az igazi megpróbáltatás csak ezután jön. Egy párkapcsolat életben tartása a legnagyobb szerelem, és szeretet mellett is melós, és egyik félnek sem szabad elengednie magát. Azonban, ha rátalálsz életed párjára ez a munka igazán édessé válik, hiszen magatokért teszitek: azért, mert boldognak akarjátok a másikat látni, és magatok is ezt szeretnétek érezni. Egy boldog, harmonikus kapcsolat, majd a család megteremtése igazán csodás cél. Mutatjuk képekben!

Francia édesség: Clafoutis

Clafoutis - Francia édesség A tökéletes Clafoutis Hozzávalói: 4 db tojás 80 gr finomliszt 80 gr + 20 gr kristálycukor 50 gr + 20 gr vaj friss gyümölcs 120 gr pálinka vaníliás cukor Elkészítés: Ez a készítmény azzal indul, hogy a sütőformát vajjal ki kell kenni és...

10 millió Fa: életbevágó, hogy mindenki locsoljon fákat

10 millió Fa: életbevágó, hogy mindenki locsoljon fákat   Heti legalább 50-70 liter vízre van szüksége egy fiatal fának, hogy túléljen a szárazságban. A 10 millió Fa közössége ezért felhívást intéz mindenkihez, hogy hétvégente locsoljon meg legalább egy fát....

5+1 őszi szépségápolási tipp

5+1 őszi szépségápolási tipp: ne csak nyáron legyél ragyogóan szép Bőrünk védelme minden évszakban fontos, de minden évszak más szépségápolási rutint igényel. Mások a körülmények, így mástól kell óvni magunkat. És valljuk be, ha csak nincsenek meg a saját bevált...