5+1 program, ami ősszel a legromantikusabb

5+1 program, ami ősszel a legromantikusabb

A rengeteg nyári program és a napsütés után picit lecsendesedik ősszel mindenki. Ahogy a természet is pihenésre adja a fejét, úgy mi is a bekuckózás felé hajlunk. Azonban, ha még nem állsz készen arra, hogy a négy fal közül nézd a levelek hullását, akkor irány a szabad. Szervezz páros programokat, és mélyítsétek el az őszi falevelek között a nyáron fellángolt szerelmeteket kedveseddel, vagy lobbantsátok lángra az évek óta tartó érzéseiteket. Hoztunk néhány őszi programot, melyek egy pillanat alatt feledtetik a nyár elmúlását, és romantikussá teszik a hűvösebb hétvégéket.

Szedjetek almát!

Kép: canva.com

Keressetek egy kertészetet, vagy ha van lehetőségetek rá, akkor vegyétek be a nagyi kertjét, és szedjetek almát. Közben is remekül fogjátok magatokat érezni, illetve egy röpke kirándulással is összeköthető az odavezető út. A szedett almákat pedig este elkészíthetitek úgy, ahogy szeretitek. Vágjátok szeletekre és tálaljátok frissen, vagy egy kis vajon pároljátok meg cukorral karamellizálva. Az igazi őszi hangulat kedvéért pedig egy kis fahéjjal is megbolondíthatjátok. Szuper élmények között tehetitek magátokévá az esti filmnézés mellé a nasit.

Tovább olvasáshoz kattints a következő oldal gombra!

A hét témái

Nyári bőrápolás 5 legfontosabb lépése

Nyári bőrápolás 5 legfontosabb lépése A nyári bőrápolás legalább olyan fontos, mint a téli, ennek ellenére sokszor hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla. Jóval enyhébb az idő és nem kell a hideg okozta bőrszárazsággal, és kicserepesedett ajkakkal szembenéznünk. A meleg...

Nagy kedvencek – a reborn babák

Nagy kedvencek - a reborn babák Mi másra is vágynának a gyerekek, mint egy játékokkal és kalandokkal teli gyerekszobára? A szülők pedig mindent megtesznek azért, hogy ezt meg is adják a kicsiknek, hiszen az ő boldogságuk a legfontosabb. Azonban a jól megválasztott...

7 tipp, hogy hogyan vasalj vasaló nélkül

7 tipp, hogy hogyan vasalj vasaló nélkül A vasalás élen jár a „nem szeretem” házimunkák sorában: felállítani a vasalódeszkát, megvárni még bemelegszik a vasaló, majd megküzdeni a gyűrődésekkel, mindezt úgy, hogy ne égessük le egyik ujjunkat sem a forró vasalóval. Ha...

20 idilli pillanat a mindennapokból – magadra ismersz?

Az életben van jó néhány olyan pillanat, amit akkor észre sem veszünk, de visszagondolva rájövünk, hogy mennyire csodálatosak. A boldogság milliónyi apróságon múlik, amit, ha képekben megörökítenénk, nagyon sok album betelne vele. Mi most húsz ilyen pillanatot hoztunk el nektek beszédes illusztrációkkal tarkítva.