7+1 esküvői köszönőajándék ötlet

Mini kert

Kép: canva.com

Az apró cserepes növények több funkciót is kaphatnak, hiszen amellett, hogy a vendégek hazavihetik, a dekorációba is beilleszthető. De akár az ültetőkártyával is összehozhatjuk, hiszen a kis cserépbe könnyedén szúrhatunk a nevekkel ellátott kártyákat. Persze nem minden vendég rendelkezik kertész vénával, ezért érdemes biztosra menni és strapabíró növényeket választani, amiben később is mindenki örömét leli. Ideális, ha pozsgás apróságokat vagy kövirózsát adunk.

A hét témái

20 idilli pillanat a mindennapokból – magadra ismersz?

Az életben van jó néhány olyan pillanat, amit akkor észre sem veszünk, de visszagondolva rájövünk, hogy mennyire csodálatosak. A boldogság milliónyi apróságon múlik, amit, ha képekben megörökítenénk, nagyon sok album betelne vele. Mi most húsz ilyen pillanatot hoztunk el nektek beszédes illusztrációkkal tarkítva.

10 őszi program, amivel a kedvenceddé léphet elő ez az évszak

10 őszi program, amivel a kedvenceddé léphet elő ez az évszak Szereted az őszt? Sokan inkább távolságot tartanak tőle, próbálják túlélni, vagy tudomást sem vesznek róla és a nyár után már a karácsonyt tervezgetik. Mások pedig simán takarót húznak a fejükre és csak...

Cuki állatok, akik imádják a gazdijukat [17 kép]

Cuki állatok, akik imádják a gazdijukat [17 kép] Nem „beszélnek” mellé, ha szeretnek, akkor azt kimutatják. Megérzik, ha a gazdinak rossz a kedve, vagy netán beteg – bújnak és próbálnak segíteni. Nekünk pedig mindez jól esik, és sokszor tényleg segít amikor a...

Hasznos tanácsok mellplasztika előtt és után

Hasznos tanácsok mellplasztika előtt és után A mellplasztika az egyik legnépszerűbb plasztikai beavatkozás már nagyon régóta. Nem véletlen, hiszen igen látványos eredményt lehet vele elérni, megváltozik a test összképe, és ezzel együtt nő az önbizalom is. Ha a...