A konyhai zsíroldás nem lesz rémálom, ha ezekre figyelünk!

A konyhai zsíroldás nem lesz rémálom, ha ezekre figyelünk!

A takarítási feladatok között sokszor áll az első nem szeretem helyen a konyha takarítása. Ez érthető is, hiszen amíg a porszívózással gyorsan végzünk, addig bizony konyhai zsíroldás sokszor feladja a leckét. Azonban, ha előre gondolunk néhány dologra és megfelelő zsíroldó tisztítószerekkel készülünk a feladatra, akkor könnyebben vehetjük az akadályt!

zsíroldás

1.      Csoportosítsuk a feladatokat!

Először is gondoljuk át, hogy mi fog beleférni az időnkbe és melyek a legfontosabb feladatok, amit el kell végeznünk. Közben vegyünk fel egy olyan pólót, amit nem sajnálunk, ha a takarítás közben piszkos lesz. Ha szalad a konyha és már halomban áll a mosatlan is, akkor érdemes először a mosogatással kezdeni. Tegyünk rendet a konyhában és utána fogjunk neki az alaposabb takarításnak. Amíg minden elől van, addig nem fogunk tudni hatékonyan takarítani. Hosszabb szabadidő esetén érdemes a hűtő leolvasztásával kezdeni. Amíg olvad a hűtő addig sok mindent elvégezhetünk.

2.      Sütő tisztítása

A tűzhely és a sütő belső terének tisztítására érdemes szórófejes zsíroldót beszereznünk, amivel könnyebben odaférünk a nehezebben elérhető helyekre is. Mielőtt azonban befújnánk a sütőt zsíroldóval, feltétlenül olvassuk át a sütő használati utasítását is, mert lehetnek olyan belső részei a berendezésnek, ahol körültekintőnek kell lennünk, hogy ne okozzunk kárt benne. A zsíroldók használata előtt feltétlenül húzzunk gumikesztyűt! A hideg zsíroldó ugyanis könnyen kimarhatja a bőrünket. A hatóidő letelte után dörzsi szivacsokra lesz szükségünk és törlőkendőkre, hogy eltávolítsuk a makacsabb, letapadt zsíros szennyeződéseket is. Szerencsére a higienia-online.hu webshopból minden konyhai tisztítószert és takarító eszközt egyszerűen megrendelhetünk.

3.      Használjuk ki a hatóidőket is!

Gyorsabb lesz a takarítás, ha az üres hatóidőket is kihasználjuk. Amíg például várjuk, hogy a sütőben hasson a zsíroldó, addig töröljük át a konyhaszekrény ajtókat és polcait. Ugyanígy járhatunk el a hűtő esetében is. A leolvasztás ideje alatt lemoshatjuk például a csempét, mosogathatunk vagy elindíthatjuk a fentiekben leírt sütőtisztítási feladatot.

Ha van mosogatógépünk, akkor minimum félévente ennek a kitakarítására is időt kell szánni az igénybevételétől függően. A mosogatógép üzemszerű tisztántartásával azonban csökkenthetjük a takarítási feladatot. Az irodai vagy egyéb munkahelyi mosogatógépek sajnos sokszor annyira leterheltek, hogy nem elegendő egy tisztítóprogramot lefuttatni rajta. Fontos, hogy habzásszegény tisztítószerrel takarítsuk ki a mosogatógépet! Semmi esetre se öntsünk bele normál mosogatószert vagy tisztítószert! Ha mégis megtörtént, akkor ne indítsuk be a gépet, amíg el nem távolítottuk a szert a gépből, különben nagymennyiségű habot fog képezni.

A Higiénia Online webshop blogján rengeteg hasznos tippet találunk még a konyhai zsíroldás fortélyaitól.

4.      Gondoljunk a magasabban elhelyezkedő, porfogó területekre is!

Itt az ideje, hogy portalanítsuk a konyhaszekrény tetejét, az ajtó tetejét és a lámpa búrákat is. A főzés során a felszálló meleg levegőben az olajos, zsíros szennyeződések még a nem érintett felületeken is makacsul megtapadnak. Így ezeknek a felületeknek a letörlése nem egy sima portörlés lesz mint mondjuk a nappaliban. Itt is kelleni fog a vizes, tisztítószeres törlőkendő és adott esetben a dörzsiszivacs is!

5.      A konyhatakarítás utolsó lépései

Amikor már a konyha fő felületei tiszták és műszaki berendezések kitakarításával is végeztünk: hűtőgép, sütő, mikró és mosogatógép, akkor szoktuk a konyhaszekrény belső polcait letörölni. Általában itt nincs komolyabb piszok, de ahhoz, hogy kitakarítsuk, ki kell rámolnunk belőle. A tányérokat, evőeszközöket jó, ha tiszta felületre tudjuk helyezni, amíg dolgozunk, ezért hagyjuk a végére.

A takarítás végeztével ne felejtsük el újra kimosni és alaposan kiöblíteni a mosogatót sem. A zsíroldás itt is fontos és ha itt öblítettük ki a törlőkendőnket, akkor jó, ha az erősebb zsíroldó tisztítószer maradványokat eltávolítjuk.

Legeslegutoljára pedig a konyha felmosása marad. Ezt végezzük az ajtó felé hátrálva. Így amikor felszáradt, akkor egy tökéletesen tiszta konyhába léphetünk majd be!

A konyhabútor szerepe a lakásfelújításnál

A hét témái

Francia csoda: Nizzai tonhalsaláta

Francia csoda: Nizzai tonhalsaláta   Nizzai tonhalsaláta, Hozzávalók: 200 gr. burgonya 90 gr. francia ceruzabab 300 gr. paradicsom 3 db tojás 150 gr. paprika 20 gr. kígyóuborka 100 gr. salátakeverék 60 gr. olíva bogyó 50 ml olíva olaj 10 gr. fokhagyma 50 ml borecet...

A kávé, amit mindenki szeret

Az irodában is a reggeleket kávéval kezdjük, mindenkinek megvan a saját kis bögréje és a kávéfőzőnkről kijelenthetjük, hogy ő a nap hőse minden nap. Nagyon finom a kávé, amit ezzel a géppel tudunk készíteni, mindenki nagyon szereti. Nem foglal túl sok helyet, nem hangos, nem túl csicsás. Pont olyan, amilyen nekünk kell az irodába.

Álomfejtés: ezek az álmok nagy bevételt ígérnek!

Az álomfejtés tudománya szerint komoly bevételre számíthatsz a közeljövőben, ha ezekkel az állatokkal álmodsz.

Mit diktál a divat, ha a konyha berendezése áll a reflektorok fényében?

Mit diktál a divat, ha a konyha berendezése áll a reflektorok fényében? A konyha a lakás egyik központi helyisége. Sőt sok esetben az egyedüli centrum, ahol a közös fedél alatt élők összegyűlhetnek, ahol kezdődhet a reggel, és ahol csendben leszállhat az est mennyei...