A ping-pong jótékony hatásai

A ping-pong jótékony hatásai

 

A ping-pong gyakorlatilag a tenisz kicsinyített, felpörgetett mása. Ha kedveled a teniszt, a ping-pongot is fogod! Sok tekintetben egyszerűbb, mint a „nagytestvér”, és olcsóbb is. Egy hétvégi baráti asztalitenisz csörtét jóval könnyebb összehozni egy teniszmeccsnél.

A ping-pong jótékony hatásai

Egy kis történelem

Kezdetben az angol felső középosztály játéka volt. Az 1 800-as években a leleményes britek könyvborítót használtak ütőként, és egy gumilabdát pattogtattak egymás közt. A játékhoz használt eszközök azóta természetesen rengeteget fejlődtek, és idővel ez a fantasztikus sport egyre népszerűbb lett. 1926-ban megalapították a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetséget (International Table Tennis Federation – ITTF). A sportág olimpiai sportágként való elismerése 1988-ban történt, azóta pedig a versenysport egyik legnépszerűbb formája lett világszerte.

Miben más, mint a tenisz?

A ping-pong a teniszhez képest jóval kevesebb szervezést igényel, hiszen nem kell méregdrágán pályát bérelni, és ahhoz igazodni – hacsak nincs egy saját teniszpályánk a kert végében. Ha szerencsénk van, a lakhelyünktől néhány perc sétára találhatunk is megfelelő ingyenes helyet. Ha még nagyobb szerencsénk van, akkor az asztal szabad, és fel van szerelve hálóval is (ez a játszótereken jellemzően fém). Tehát nem kell hatalmas táskákkal, meg külön edzőöltözékkel átutazni a várost, hogy végre „terepre” juss, és még nagyon olcsón meg is úszod. A tenisz is technikás ugyan, de jóval magasabb erőnlétet igényel, mint a ping-pong. Ez igaz az ütésekbe feccölt energiára, és a rengeteg mozgásra is. A ping-pongozás közel sem viseli meg annyira a vállat, mint a tenisz, futás helyett pedig inkább folyamatos táncot járunk az asztal előtt. Ez viszont közel sem jelenti azt, hogy „értéktelen” sport! Nagyon pörgős, nagyon intenzív! Gyorsaságot, párducreflexeket, és folyamatos koncentrációt kíván. Éppúgy ki lehet fáradni benne, és épp olyan élvezetes időtöltést nyújt.

A ping-pong jótékony hatásai

Ha találtál egy kedvenc asztalt, akkor gyakorlatilag minimális eszközigénye van, mindössze két ütő kell, egy háló (ha nincs az asztalra építve), illetve egy ping-pong labda. Meg persze néhány tartalék labda, mert a ping-pong esetében ez lesz leginkább „fogyóeszköz”. Lehet bármilyen tuti minőségű is, megrepedhet, és onnantól kezdve sajnos nemcsak a hangja változik, hanem a pattogáshoz való kedve is.

Miért jó ping-pongozni?

A ping-pong nem egy extrém, veszélyes sport. A sérülésveszély minimális – ha nem csapod a kezed az asztal sarkába, nem érhet komolyabb baj. Mivel hirtelen, gyors mozdulatokra van szükség, nemcsak a testet edzi, hanem a lelket is. Szuperül fejleszti az agyi funkciókat, a reflexeid és az egyensúlyozást. Javítja a szem-kéz koordinációt, hiszen folyamatosan a labdára koncentrálunk, igyekszünk felkészülni arra, hogy majd honnan érkezik, és vissza tudjuk e adni úgy, hogy az ellenfélnek esélye se legyen azt visszaütni. Ez papíron természetesen nagyon jól mutat, és egyszerűen hangzik, viszont rengeteg gyakorlás szükséges hozzá. Nem nagy mozgástartományban ugyan, de a játék folyamatos mozgást igényel, különben „elvesztél”. Emiatt egy keményebb harc akár felérhet egy jó kardio edzéssel is, csak éppen szinte észre sem veszed ezt a játék hevében. Ez pedig azt jelenti, hogy a ping-pong csörte közben égnek a kalóriák, azaz fogysz. Jó hatással van a keringésre is, segíti a szív- és érrendszeri egészség fenntartását.

A ping-pong jótékony hatásai

Az asztalitenisz alapvetően társasági játék. Jellemzően két játékos közt pattog a labda, viszont játszható akár csapatban, kettő-kettő felállással is. Ez utóbbi játékmód a csapattársak közti tökéletes összhangra épül. Nem pusztán remek sport, hanem kiváló közösségi tevékenység is. Akár családi programként, akár barátokkal is beiktatható egy-egy hétvégére, sőt, remek ismerkedési lehetőséget is kínál! Ha mindezt napsütésben, a jó levegőn végezzük, az már csak hab a tortán.

Néhány szó az eszközökről

Sajnos nem mindig alkalmas az időjárás a szabadtéri játékra. A zavartalan ping-pong egyik alapja a szélcsend. Ha fanatikusan beleszerettél az asztaliteniszbe, és rendelkezel elég hellyel (például pince vagy garázs), szerezz be egy beltéri ping-pong asztalt, és jöhetnek is a házibajnokságok! Családi ház, nyaraló esetében, választhatsz akár kültéri asztalt is. Ezek jóval ellenállóbbak, cserébe viszont mélyebben a zsebünkbe kell értük nyúlni. Az asztalok helyigényétől ne ijedj meg, összecsukva jóval kevesebb helyet foglalnak! Ha csak most ismerkedsz a játékkal, ütők terén válassz nyugodtan egyszerűbb, kedvező árfekvésű ütőt! Ahogy idővel belejössz, és elkezded érezni a „varázst”, már beruházhatsz drágább, profi ütőbe. Ha kipróbálod őket egymás után, érezni fogod a különbséget! Ezek már olyan anyagokból készülnek, amivel tökéletesen tudod uralni az asztalt, és irányítani a labdát. Labda terén pedig készülj fel – menj tutira! Ha előre betárazol nagy mennyiségben labdából, mindig lesz tartalék!

 

További cikkek:

NŐ VAGYOK. MI AZ AMIT FELTÉTLENÜL TUDNOM KELL A VÍZVEZETÉK SZERELÉSRŐL?

BACONOS FINOMSÁG

22 MEGDÖBBENTŐ KÉP, AMI FELNYITJA A SZEMED, HOGY MILYEN IS A TÁRSADALMUNK

HIHETETLEN SZTÁR-HASONMÁSOK 

TERHESSÉGI TESZT HÁZILAG

HAJHULLÁS ELLEN, TERMÉSZETESEN!

Főszerepben az edzőcipők – A strandforma ősztől készül!

 

A hét témái

Miért lehet a futópad a legjobb barátod, ha rendszert vinnél az edzésbe?

  Miért lehet a futópad a legjobb barátod, ha rendszert vinnél az edzésbe?   Az ország lakosságának jelentős része ülőmunkát végez, ami több szervrendszerre is negatív hatással van. A Covid óta irodák tömkelege tette lehetővé a kényelmes, otthoni távmunkát....

Ékszerdivat: ezek az ékszerek hódítanak idén nyáron

Ékszerdivat: ezek az ékszerek hódítanak idén nyáron A kiegészítőknek és az ékszereknek nagyon fontos szerepe van az öltözködés során. Sokszor a legegyszerűbb szettet is varázslatossá teheti egy jól kiválasztott nyaklánc, de éppúgy el is ronthatja egy rossz választás....

17 őszinte illusztráció, amik a nők mindennapjait mutatják be

17 őszinte illusztráció, amik a nők mindennapjait mutatják be A látszat ellenére a nők élete sem mindig van tele napsütéssel. Vannak nehezebb napok, van, amikor csak úgy ránk jön a sírás, és olyan is, hogy hiába a gyanúsítgatás, őszintén hisszük, hogy nem a miénk a...

Üres fészek szindróma | Mi az, és mit tehetünk ellene?

Üres fészek szindróma | Mi az, és mit tehetünk ellene? Kettőből három, majd négy főre duzzad a család, és sokszor folytatódik a sor öt, hat vagy akár hét főre is. Zsong az egész ház a vékonyka gyerek hangoktól, minden tele apró ujjlenyomatokkal, játékok hevernek...