A szerelem döntés kérdése

A szerelem döntés kérdése!

Vajon a szerelem döntés kérdése? Sokan mondják, hogy a szerelem döntés kérdése. Sokszor mondják az emberek, ha el akarsz valamit érni, akkor azt tűzd ki célul és csak akarni kell. Azért jó ha teszel is érte.

A párkapcsolat és a szerelem sajnos nem ilyen egyszerű, mert az nem csak rajtunk múlik. Ugyanis a másik fél érzéseit, cselekedeteit nem tudjuk irányítni, csak elfogadni Lássuk a megválaszolandó kérdést:. 

A szerelem döntés kérdése

A szerelem döntés kérdése?

Részben igen és részben nem :). Egyrészről hiába döntöm elé magamban, hogy én ebbe a férfibe halálosan szerelmes leszek, ha az nem akar velem találkozni. Másik oldalról pedig, IGEN a szerelem döntés kérdése, ugyanis a másiknak szándéka van az ismerkedésre és a közeledésre, akkor ez ügyben meg fogja tenni a szükséges lépéseket, vagy legalábbis jelét fogja adni, hogy nyitott a kapcsolódásra.  #szerelemdöntéskérdése

A szerelem szándéka is döntés kérdése

Az hogy a másiknak szándéka van az ismerkedésre, önmagában még mindig nem elegendő. Kérdés, hogy ő hogy viszonyul a szerelemhez. Ki lehet mondani, hogy a szerelem szándéka is döntés kérdése. Ekkor nem arról döntünk, hogy a konkrét személybe beleszeretünk-e vagy sem. Csupán arról döntünk, hogy kellő nyitottsággal vagyunk-e az iránt, hogy esetleg „megtörténjen” velünk a szerelem. Vajon készen állunk-e az elköteleződésre, az esetleges áldozatokra és lemondásokra, amit az hozhat, hogy egy kapcsolatban két ember vesz részt, akiknek a meglévő érzelmek segítségével és útmutatásával alkalmazkodniuk kell (és érdemes is) egymáshoz.

Életszakasznak megfelelően a szerelem döntés kérdése?

Fiatal korban még sokkal kötetlenebbül tudunk ismerkedni, nyitottabbak vagyunk a szerelemre és a hormonok is jobban pörgetik az eseményeket körülöttünk. Ekkor még nincs olyan mértékű felelősség, a család, a karrier, az egzisztencia és minden egyéb körülmény még formálódik, sokkal könnyebben tudunk olyan társat találni, akivel együtt alakíthatjuk ezeket a folyamatokat, közös szándék és tervek mentén.

Ahogy idősebbek leszünk, úgy tapasztalatok, csalódások, elmúlt szerelmek élménye szegélyezi utunkat, amelyek nem múlnak el nyomtalanul. Ezek sokszor eredményezik azt, hogy bizalmatlanabbak leszünk, gyanakvóbbá válunk és nehezebben engedünk közel magunkhoz valakit.

Kompromisszumok 

Egy olyan ember, aki 35-40 éves korában (újra) ismerkedésre adja a fejét, akár egy válás és gyerekek születése után, mindig nagyobb kompromisszumokat kell hogy hozzon az új kapcsolat reményében és annak érdekében. Ebben az életkorban már a meglévő, és esetlegesen egymástól eltérő egzisztencia, a gyerekek megléte vagy bizonyos esetekben fájó hiánya, a kialakult világlátásban meglévő különbségek. Ezek mind nehezíthetik, vagy néha sajnos lehetetlenné teszik a valódi egymásra találást.

Ebben az esetben megint csak igaz, hogy a szerelem és még inkább az érzelmek mentén kialakuló komoly kapcsolat döntés kérdése. Hiszen ha az érzelmek megvannak, akkor minden akadálynak tűnő élethelyzet megoldható kell legyen és minden jövőbeli történés közösen hozott döntésekkel befolyásolható is. Ez az, amikor a másik ember és a kapcsolat érdekében részlegesen hajlandóak vagyunk lemondani a saját szabadságunkról a közös jövőt építve ezzel.

Felnőtt emberként képes vagyok eldönteni, hogy tudatosan keresem a páromat és felismerve a benne levő értékeket bele tudok szeretni, de az is lehetséges, hogy szexkapcsolatot, esetleg pénzügyi kapcsolatot keresek egy másik emberrel. Ezekkel sincs baj, de mindegyik szándék és helyzet más eredményhez vezet. Akkor lehetünk igazán boldogok és életünk ezen részén részén sikeresek, ha megtaláljuk azt a másik személyt, aki velünk egy időben képes meghozni a saját döntését. Jó, ha ez a döntésnek a miénkkel megegyezik és ezeket a kérdéseket még az ismerkedés elején őszintén kommunikálva tisztázzuk is.

Forrás: https://ladiesandgentlemen.hu/

Irány a főoldal >>

#aszerelemdonteskerdese  #aszerelemdöntéskérdése

A hét témái

Retró emlékek: ha a ’90-es években nőttél fel, ezekre biztosan emlékszel

Retró emlékek: ha a ’90-es években nőttél fel, ezekre biztosan emlékszel Minden korszaknak megvan a maga sajátossága, azonban a ’90-es évek valóban feledhetetlen dolgokkal áldottak meg bennünket. Igazi élmény volt ezekben az években felcseperedni, akár apró...

Sikeres párkapcsolat: mindkét félre szükség van

Sikeres párkapcsolat: mindkét félre szükség van Mindenki a tökéletes párkapcsolatra vágyik, és sokan tesznek is érte. De még mindig vannak olyanok, akik nem – pedig tévhit, hogy ha megvan a nő vagy férfi onnantól nem kell egy lépést sem tenni csak élvezni az...

Természetes tojásfestés néhány egyszerű módszerrel

Természetes tojásfestés néhány egyszerű módszerrel Olykor a természet kínálja a legjobb megoldásokat, ez pedig a tojásfestés esetében is igaz. Tucatnyi olyan közismert növény és fűszer van a konyhánkban, amivel gyönyörűen dekorálható a húsvéti tojás anélkül, hogy...

12 ok, amiért igazán lehet egy nőt szeretni

12 ok, amiért igazán lehet egy nőt szeretni Hogy miért is lehet igazán szeretni egy nőt? Millió dolog miatt, azonban a következő illusztrációsorozat rávilágít néhány nagyon cuki dologra, ami miatt mindenképpen lehet egy nőt szeretni. A Lingvistov nevű csapat – akik...