Az ausztrál tűzoltók idén is ledobták a ruháikat – ezúttal az állatokért!

Az ausztrál tűzoltók idén is ledobták a ruháikat – ezúttal az állatokért!

Ezekben a dögös testekben igazán jótékony szívek dobognak. Az ausztrál tűzoltók 1993-ban készítették el először a minden női szívet megdobogtató naptárt, akkor a helyi gyermekkórház kis betegeinek gyógyulását támogatva. Az évek során viszont akkora visszhangot kapott az ügy, hogy nem állhattak le vele. Így azóta is rendületlenül készítik a fotókat, és dobják piacra évente a szexi naptárákat, különféle jó ügyek mellé állva.

Idén az elmúlt évek szörnyű eseményeit igyekeznek enyhíteni nem egy, hanem egyenesen hat naptár elkészítésével. A kutyás és cicás naptárak mellett találunk egy vadon élő állatokkal készített válogatást is, mely a 2019-2020-as pusztító bozóttüzekre reflektál, ahol a becslések szerint egymilliárd, nagyrészben őshonos állat veszett oda, és bár a tűz elmúlt a következményeivel még mindig számolni kell. A naptárt kiadó cég vezetője, David Rogers elmondta, hogy látva a szörnyű eseményeket, ahogy a vadon élő állatok menekülnek a lángok közül miközben elpusztul az élőhelyük, nem volt kérdés az idei cél. A csapat minden tagja egyetértett vele, így a tűzoltók a legutóbbi pusztító tűzben megsérült állatok gyógyításából szeretnék kivenni részüket a naptárak eladásából befolyt pénzzel. Ezúttal ugyanis az őshonos állat jótékonysági szervezetek számára gyűjtenek. A naptár megvásárlásával ennek bárki részese lehet.

A hat naptár egyébként hat különféle témában készült el – van kutyás sorozat, macskás, háziállatos, lovas, és a már említett vadállatos verzió. A hatokig pedig állatok nélkül készült, de az, hogy kimarad a cukiságfaktor nem vet vissza a jótékony célból.

De, hogy ne csak beszéljünk róla, mutatunk is néhány kedvcsináló képek 😉

 

#1

Kép: facebook.com/A.different.type.of.Art

Évente több száz tűzoltó szeretne részese lenni a jótékony akciónak, és küld fotókat a naptárhoz. Közülük azonban csak 24-et hívnak meg végül az aranyparti fotózásra.

Tovább olvasáshoz kattints a következő oldal gombra!

A hét témái

Hoppá! Így hat az alkohol az arcbőrödre

Hoppá! Így hat az alkohol az arcbőrünkre A rendszeres alkoholfogyasztás káros hatásaival mindenki tisztában van, ennek tudatában mindenki maga dönti el, hogy az egészsége vagy a bormámoros éjszakák –, és olykor nappalok – a fontosabbak. Azonban azt már kevesebben...

A hosszú élet titka a jó alvás és a változatos étrend

A hosszú élet titka a jó alvás és a változatos étrend   Ma már rengeteg kutatás bizonyítja, hogy az egészséges és hosszú élet elérésében rendkívül fontos szerepe van a pihentető alvásnak. Segít, hogy minden nap energiával telve, pozitívan ébredjünk. Ugyanakkor a...

Idén is lesz ARC kiállítás – mutatjuk, hol és mikor

Idén is lesz ARC kiállítás – mutatjuk, hol és mikor Az ARC kiállítás idén 22. alkalommal kerül megrendezésre, igaz a helyszín viszonylag új, de ez a kiállítás mélységén semmit nem változtat. Az érdeklődők egy teljes hónapon keresztül látogathatják az eseményt, nincs...

20 étel, amit inkább ne tarts hűtőben

Sokszor gondolkodás nélkül tesszük be a hűtőbe az ételeket, bele sem gondolva, hogy a hideg esetleg rosszat tehet nekik. A legtöbb ételt valóban a hűtőben kell tárolni, hiszen a hideg megakadályozza a baktériumok elszaporodását, így később indul romlásnak az ennivaló, azonban van néhány olyan élelmiszer, aminek árthat, ha a hűtőben tároljuk. Összeszedtünk húsz olyan ételt, amit előszeretettel tartunk közel nulla fokon, pedig ezzel jócskán veszít az élvezeti értékéből.