Hogyan válasszunk főzőlapot a konyhába?

Hogyan válasszunk főzőlapot a konyhába?

Főzőlap: Amikor felújítunk egy konyhát, mind fejtörést okozhat, hogy elektronikai berendezések kerüljenek beszerelésre. Hagyományost vagy beépíthetőt válasszunk? Ha sikerül döntésre jutnunk, hogy legyen beépíthető, akkor is számos kérdést kell még megválaszolnunk.

A fotó forrása: fozolap.jpg / hdguru.hu

 

Az egyik legnehezebb kérdés a főzőlap kiválasztása, mivel a legtöbb esetben hagyományos tűzhelyet cserélnek le beépíthetőre, így sokan nem is tudják, hogy milyen lehetőségeik vannak. Persze ilyenkor felkerekedünk, és lecsekkoljuk, hogy az ismerősök milyen főzőlapot használnak, aztán a boltokban is teszünk pár kört.

Ezután persze teljes lesz a képzavar, hogy valójában mit is akarunk. Gáz főzőlap legyen, mert eddig is gázzal főztünk? Vagy elektromos, de ebből is melyik: a kerámia vagy az indukciós?

Hogy a legjobbat tudjuk kiválasztani, érdemes pár szempontot szem előtt tartani: mennyit szeretnénk a főzőlapra költeni, van-e keret az edények cseréjére is, mennyi időbe és pénzbe fog kerülni a technológiai feltételek megteremtése? Ez az utolsó szempont legyen az első, amit végiggondolunk. A meglévő lehetőségeket akarjuk kihasználni, vagy egy teljes átalakításban gondolkodunk?

A különböző főzőlapok előnyei és hátrányai | főzőlap

A fotó forrása: fozolap.jpg / hdguru.hu

Azok, akik a hagyományos tűzhelyet cserélik le, előszeretettel választják a gáz főzőlapot. A gáz hálózat már ki van építve, így nem kell erre is költeni. Emellett ezek a legolcsóbb modellek, már 40.000 Ft körül be lehet szerezni. Ha ráadásul gyakran főzünk wokban, akkor ez az ideális választás.

Hátránya, hogy jóval nehezebben tisztítható, emellett a nyílt láng miatt a megfelelő szellőztetésről és égéstermék elvezetésről is gondoskodni kell. Ha az elektromos főzőlap mellett döntünk, akkor két lehetőség kínálkozik.

Az egyik az üvegkerámia főzőlap, melynek előnye, hogy könnyen tisztítható, a gáz főzőlappal ellentétben van gyerekzár funkció, valamint nagyon szép és letisztult megoldás. Hátránya, hogy lassabban reagál a hőmérséklet változásra, így előfordulhat, hogy időbe telik, míg megtanuljuk a használatát.

A másik lehetőség az indukciós főzőlap, mely gyors és hatékony, viszont ez a legköltségesebb megoldás. Nem csak maga a főzőlap drágább, de az elektromos hálózat kiépítésével is számolni kell. És egy komplett edénykészlet cserével is, mert az indukciós lapra nem mindegy, milyen edényt teszünk fel.

A hét témái

Álomotthonok vintage stílusban

Álomotthonok vintage stílusban A vintage stílusú ingatlanok egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek, ahogy az emberek felfedezik azokat az egyedi jellemzőket és bájt, amelyeket ezek az otthonok kínálnak. A régi korok építészeti elemeinek, az időtálló designnak...

Egy párkapcsolat első lépései: honnan tudod, hogy bejössz a lánynak?

Egy párkapcsolat első lépései: honnan tudod, hogy bejössz a lánynak? Egy párkapcsolat menete korántsem annyira egyértelmű, mint azt sokszor szeretnénk. Főleg az elején, amikor még tucatnyinál is több olyan téma van, amit kizárt, hogy bármelyik fél beépítene a...

Milyen pedikűrre van szükséged?

Milyen pedikűrre van szükséged? #pedikűr #lábápolás Ha pedikűröshöz készülünk, akkor fontos, hogy eldöntsük, mire lesz pontosan szükségünk. Pedikűrösből ugyanis többféle akad, attól függően milyen szakmai továbbképzést végeztek el a szakemberek. Az alábbiakban...

15 Beauty Hacks – Szépségtrükkök Neked

15 Beauty Hacks - Szépségtrükkök Neked Találkozóra készülsz, de a beszáradt szempillaspirállal nem tudsz mit kezdeni? Vagy éppen a pirosítód döntött úgy, hogy öngyilkosságot kísérel meg? Ne aggódj! Mindenre van megoldás, ezekre a problémákra is és még jó néhány...