Így jelez a tested, ha túl sok cukrot eszel

Így jelez a tested, ha túl sok cukrot eszel

Sokszor úgy fogyasztunk cukrot, hogy nem is tudunk róla, hiszen nem csak akkor viszünk be cukrot a szervezetünkbe, ha a kedvenc csokinkat majszoljuk. Ezerféle étel tartalmazza, gyakran olyanok is, amiről egyáltalán nem is hinnénk. Így könnyű „túladagolni”, akkor is, ha egyébként nem is vagyunk akkora édesség kedvelők. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint a napi bevitt kalóriamennyiség tizedrészét optimális hozzáadott cukorral fedezni. Egy átlagos felnőtt esetében ez 25 grammot jelent, azaz napi körülbelül 6 teáskanálnyi cukor lenne az ideális mennyiség, ezzel szemben az emberek többsége ennek a négyszeresét, vagyis 22 kanálnyit fogyaszt naponta. Ha túl sok cukrot viszünk be, idővel jelezni fog a testünk, de ahhoz, hogy észre is vegyük azt tudnunk kell, hogy milyen jelzésekkel próbálkozik, ezért cikkünkben összegyűjtöttünk 7 árulkodó tünetet.

Folyton kívánod az édes ízt

Kép: canva.com

Minél több cukrot eszünk, annál többre vágyik majd a szervezetünk és egy állandó sóvárgás alakul ki. A cukros ételes könnyen függőséget okoznak, és idővel úgy érezhetjük, hogy a világ össze csokija sem lenne elég arra, hogy kielégítse az ízlelőbimbóinkat. A jó hír viszont az, hogy tudatosan ki lehet szállni ebből az ördögi körből, és szembe szállni az addiktív folyamatokkal. Fokozatosan csökkentsük a hozzáadott cukorbevitelt, hétről hétre érezni fogjuk a hatását.

Tovább olvasáshoz kattints a következő oldal gombra!

A hét témái

Milyen cipőt viselnek a francia nők idén ősszel?

Milyen cipőt viselnek a francia nők idén ősszel? Mutatjuk Ha a francia nők öltözködésére gondolunk, biztosan a stílus és az elegancia jut eszünkbe. Mindig a topon vannak, és ők viselik elsőként a legdivatosabb holmikat. Megéri figyelni, hogy melyik évszakban, mit...

Fonott rácsvédő kiságyba – amikor a biztonság és az esztétika találkozik

Fonott rácsvédő kiságyba – amikor a biztonság és az esztétika találkozik A babaszoba kialakítása jóval több, mint berendezési kérdés. A kiságy környezete az a tér, ahol a baba pihen, megnyugszik, és ahol a biztonság minden részletben kulcsszerepet játszik. Egy fonott...

Hajbeültetés: hogyan működik pontosan, és segíthet-e nekem?

Amikor az ember azt tapasztalja, hogy jelentős mértékben kezd kopaszodni, azonnal a megoldáson kezdi el törni a fejét. És ilyen esetekben rendszerint igen hamar szembejön a hajbeültetés is, mint válasz a felmerült problémára. De nem ez az egyetlen lehetőségünk, hiszen számos egyéb módon tehetünk azért, hogy az elvesztett hajszálainkat visszakapjuk. Vajon mikor lehet a hajbeültetés tényleges megoldás a kopaszodásra, és tényleg olyan jó eredményt lehet-e elérni vele?

Koronavírus tesztek fajtái, alkalmazási lehetőségeik

Koronavírus tesztek fajtái, alkalmazási lehetőségeik A COVID-19 járvány terjedése miatt nemcsak a magánszemélyeknek, de a cégeknek, intézményeknek is fontos, hogy kiszűrjék a fertőzött személyeket, kollégákat. Koronavírus járvány fertőződés kimutatására sokféle teszt...