Karrierváltás kismamaként

Karrierváltás kismamaként

Ma már társadalmilag elfogadott, sőt sok munkahely támogatja is, hogy a kismamák visszatérhessenek dolgozni – ha nem is teljes – de legalább részmunkaidőben. Ugyanakkor a kisbabával, pici gyerekkel nem olyan könnyű még részmunkaidőben sem bejárni, jelen lenni a munkahelyen. A kicsik sokszor betegek és sajnos előfordul, hogy a munkáltató ezt egy idő után nem nézi jó szemmel. Jogosan tesszük fel a kérdéseket: hogyan térjen vissza egy kismama a munka világába több év kihagyás után és milyen nehézségekkel kell szembesülnie?

Karrierváltás

Munkaidő és a családra szánt idő

Sok családban óriási dilemmát jelenthet, hogy az anyuka miként osztja meg az energiáját a gyermeknevelés és a munka között. Illetve nem csak a családban okoz ez gyakran problémát, de az édesanyában ugyanúgy feszültséget gerjeszt, hogy megfeleljen mind az otthoni, mind pedig a munkahelyi elvárásoknak. Rohanni a gyerekekért a bölcsibe, oviba, suliba, aztán tanulni velük, majd még persze beeshet egy kis munka, amit nyilván már csak a gyerekek lefektetése után lehet megcsinálni, azaz este kilenc után.

Egy anyának sosem jár le a munkaideje, hol a családdal, hol pedig a munkájával kell foglalkozni és mindkettővel ügyesen zsonglőrködni. Amiből kevés van, az az idő, a feladatok pedig állandóak, néha még több is lesz belőlük. Nem csoda, hogy sok anyuka 4-6 órában dolgozik, vagy a szabadúszást választja – még ha ez egy idő és energiabefektetéssel járó tanfolyam elvégzését is jelenti – ahol maga oszthatja be az idejét. Tehát érdemes ilyenkor elgondolkodni a karrierváltáson is, hiszen már nem biztos, hogy az irodában ülés és a szigorú munkarend a jó megoldás a megváltozott életkörülmények függvényében.

Programozás, mint új karrier

A programozással kapcsolatos előítéletek még mindig erősen élnek az emberekben. De le kell szögeznünk, nem kell matekzseninek, végzett mérnöknek lenni ahhoz, hogy jó programozók legyünk. Természetesen némi logikai készség és a biztos (lehetőleg középfokú) angol tudás elengedhetetlen. Amennyiben kismamaként úgy döntünk, hogy ezt az utat választjuk, akkor számos kiváló esti és online tanfolyam áll a rendelkezésünkre. Ha még nem egészen vagyunk biztosak abban, hogy ezt a foglalkozást választjuk, érdemes egy előkészítő képzésen részt vennünk, amihez a legtöbb esetben még felvételire sincs szükség.

Belekóstolhatunk a programozás világába és eldönthetjük, valóban nekünk való-e ez a szakma. Ha szeretnénk hosszabb távon továbblépni és kedvet kaptunk a tanuláshoz akkor egy junior programozó képzésen pallérozhatjuk tovább a tudásunkat, vagy akár egy fullstack képzésen válhatunk igazán profivá. Sőt, nem kell félnünk attól sem, hogy a tanfolyam elvégzése után állás nélkül maradunk. Egyes programozó képzések elvégzését követően például egy karriermenedzsment rendszer és kiterjedt partnerhálózati kapcsolatháló gondoskodik arról, hogy a tanfolyamon végzett hallgatók el tudjanak helyezkedni.

Karrierváltás

Rugalmas munkavégzés otthonról

Kismamaként rendkívül vonzó lehet a rugalmas időbeosztás és az otthoni munkavégzés lehetősége. Hiszen a programozói munkához nincs szükség irodára, minden megoldható távolról is. Akár vállalkozóként, akár munkavállalóként vágunk bele, sokkal nagyobb szabadságot biztosít, szinte bármilyen más szakmához képest. Munkavállalóként is szinte garantált a home office lehetősége. Ez kicsi gyerekkel nagyon megnyugtató, mert nem kell szorongva felhívni a főnökünket, amikor beteg a gyermekünk, újabb szabadságot kivenni, vagy táppénzre menni. Megfelelő time management-tel megoldható a munka elvégzése, a határidők betartása. Az irodába való bejárással sem vesztegetünk időt, hasznosabban és hatékonyabban dolgozhatunk.

Új szakma, új lehetőségek

Valószínűleg kockázatosnak tűnhet teljesen új szakmát tanulni, sajátos emberi tulajdonság, hogy szeretjük a kiszámítható dolgokat a megszokott rutint. Ennek ellenére sok kisgyermekes szülő fejében megfordulhat a karrierváltás lehetősége, főleg, ha ezzel több időt tölthetnek családjukkal, vagy normalizálni tudják a munka/család egyensúlyt. Korunk sajátossága, hogy ezt az egyensúlyt egyre nehezebb megteremteni, de szerencsére még mindig vannak olyan szakmák, ahol ez lehetséges. Nem beszélve arról, hogy a programozás esetében egy valóban keresett, állandóan fejlődő iparágról beszélünk.

Szinte garantált a folyamatos tanulás és önképzés, ha ebben a szakmában gondolkodunk, így sosem válik unalmassá a munkánk. Kisgyerekkel, családi időbeosztás mellett is nagy szabadságot biztosít, ha ezt a foglalkozást választjuk, sőt akár nemzetközi karriert is befuthatunk, mert ebben a szakmában szó szerint és átvitt értelemben sincsenek határok!

 

 

További cikkek:

TAKARÍTÓCÉG VAGY TAKARÍTÓ?

A TÖKÉLETES RÚZSOZÁS 5 SZABÁLYA

MILYEN PEDIKŰRRE VAN SZÜKSÉGED?

HALLOWEENI JELMEZEK AZ EGÉSZ CSALÁD SZÁMÁRA

 

A hét témái

Mely női bőrdzsekik alkotják majd az idei trendet tavasszal?

Mely női bőrdzsekik alkotják majd az idei trendet tavasszal? Ha beköszönt a tavasz, a bőrdzsekik is mindig előkerülnek. Ezek a trendi darabok már hosszú évek óta az átmeneti öltözködés kiemelkedő részének tekinthetőek. Nem is csoda, hiszen a bőr mindig is stílusos...

Babát vársz? Ezekre biztosan szükségetek lesz

Babát vársz? Harmonikus babaszoba, praktikus megoldások, sok-sok pelenka és babakocsi kesztyű – ezekre, és még sok másra is szükségetek lesz A babavárás időszaka nagyon izgalmas, és egyben ijesztő is. Minden szülő a legjobbat szeretné a születendő apróságnak, mindegy,...

Cyla kimondja, amit mindenki gondol

Cyla kimondja, amit mindenki gondol A legismertebb hazai modellügynökség vezetője, Mihalik Enikő és Ebergényi Réka felfedezője, mégis, ha elénk kerül Kajdi Csaba „Cyla” neve, a szókimondóan szórakoztató Instagram videói villannak be először. Miért? Mert kimondja azt,...

Hogyan hatnak ránk az otthonunk színei?

Hogyan hatnak ránk az otthonunk színei? A színek, amik körül vesznek bennünket komoly hatással lehetnek a hangulatunkra és az általános közérzetünkre, ezért érdemes jól átgondolni, hogy milyen színeket, azon belül is milyen árnyalatokat használunk az otthonunkba. Ma...