Kézilabda EB 2022 Magyarország és Szlovákia közös rendezésében

Kézilabda EB 2022 Magyarország és Szlovákia közös rendezésében

Hatalmas izgalommal vágtunk bele a 2022-es évbe, hiszen január közepén közösen rendezte Magyarország és Szlovákia a férfi Kézilabda Európa-bajnokságot. Korábban már összeszedtük, hogy szerintünk kik a legszebb férfi kézilabdázók a világon. Most azonban nézzük át, hogy milyen izgalmakkal nézhettünk szembe ebben a néhány hétben még tartott a kézilabda EB, és a többi 23 csapat mellett hazánk fiaiért is izgulhattunk a meccsek során.

Rázós indítás

Kép: mksz.hu

2021 novemberében a Nemzetközi Kézilabda-szövetség bejelentette, hogy csak koronavírus elleni oltással rendelkező játékos vehet részt a bajnokságon, amit csak azzal válthattak ki, ha igazoltan átestek a betegségen. Hazánk még 2018-ban megnyerte a rendezés jogát, ami egy többkörös pályázat során történt. Ekkor persze még nem tudtunk a hamarosan bekövetkező járványhelyzetről. A 2022-es kézilabda EB-n végül 24 csapat vehetett részt, Magyarország természetesen az elsők között szerezte meg a részvétel jogát. Majd 2021 májusában utolsóként a lett csapat is bejutott a versenyen résztvevő csapatok közé. Ezután 2021 május 6-án Budapesten a csoportok sorsolása is megtörtént – nem volt visszaút.

Tovább olvasáshoz kattints a következő oldal gombra!

A hét témái

Teafaolaj pattanásra

Neked is aknés bőröd van? Pattanások, piros foltok, gyulladások, sajnos egyik napról a másikra is jelentkezhetnek apró bőrproblémák. A tefaolaj azonban segít gyorsan megszabadulni a kellemetlen szépséghibától. A teafaolaj pattanásra nem csak megtisztítja, hanem...

Masszázs és terhesség. Helyes – e masszázsra menni, ha állapotos?

Masszázs és terhesség. Helyes - e masszázsra menni, ha állapotos? A terhességet áldott állapotnak is nevezik. Nem véletlenül. Ez az állapot csodálatos időszakot jelent sok nő életében. A babavárás izgalmas korszak, főleg, ha az első gyermek érkezéséről van szó. Nagyon...

Melltartó márkák: tényleg számít, hogy mi van a címkére írva?

Melltartó márkák: tényleg számít, hogy mi van a címkére írva? Az öltözékünk alapja a fehérnemű. Fontos, hogy kényelmes legyen, és passzoljon a rákerülő ruhával. Fehér átlátszó blúz alá nem illik fekete melltartót venni, és ugyanígy világos szoknya alá sem sötét alsót....

Cyla kimondja, amit mindenki gondol

Cyla kimondja, amit mindenki gondol A legismertebb hazai modellügynökség vezetője, Mihalik Enikő és Ebergényi Réka felfedezője, mégis, ha elénk kerül Kajdi Csaba „Cyla” neve, a szókimondóan szórakoztató Instagram videói villannak be először. Miért? Mert kimondja azt,...