Kolodko Mihály miniszobraival egyre több helyen összefuthatunk

Kolodko Mihály miniszobraival egyre több helyen összefuthatunk

Aki figyelmesen járja Budapest utcáit, már biztosan összefutott legalább egy mini gerillaszoborral, melyek eleinte engedély nélkül kerültek a helyükre. Azonban semmilyen szabály nem tiltotta, hogy ilyen alkotások díszítsék a köztereket, így maradhattak, sőt napról napra többen vannak. Kolodko Mihály, ukrán-magyar szobrászművész miniszobrait nemcsak mi, de a turisták is imádják, így a főváros mellett már néhány nagyobb városban is megtalálhatóak.

Az első magyarországi Kolodko Mihály miniszobor

Kép: @kolodkomini/Kolodko Art

Kolodko Mihály Ungváron született, és egészen 2017-ig ott is élt, ezután költözött át családjával Magyarországra. Így eleinte szülővárosát ajándékozta meg a miniszobraival, majd áttelepülése után kezdtek el az alkotásai Budapesten is megjelenni. Eleinte mindkét városban vegyes volt a gerillaszobrok fogadtatása, de idővel mindenki megszerette őket. Ma pedig már egyenesen várjuk és figyeljük az újabb Kolodko alkotásokat. Az első magyarországi miniszobor a Bem rakpart 15. szám előtt kapott helyet, és innen már lehet, hogy sokan tudják is, hogy a Főkukacról van szó. A mesefigura elődje Ungváron található, azonban Kolodko nekünk is elhozta kedvenc mesehőse apró mását.

Tovább olvasáshoz kattints a következő oldal gombra!

A hét témái

Tippek hasi puffadás ellen

Tippek hasi puffadás ellen Igen kellemetlen, amikor egy váratlan pillanatban a gyomrunk égtelen korgásba kezd, pedig nem is vagyunk éhesek. Éppen ilyen kellemetlen a gyakori puffadás érzete, a has feszülése is. Ezek a tünetek azoknál is gyakran előfordulnak, akik...

A karcsú vonalak 10 parancsolata

A karcsú vonalak 10 parancsolata Mi a karcsú vonala titka? Ha a karácsony az év legszebb időszaka, akkor a karácsony utáni, minden bizonnyal a legkiábrándítóbb. Ekkor jön rá az ember lánya, hogy bizony a 3 napos "Karácsonykor nincs fogyókúra!" felkiáltás két sütemény...

A legszebb magassarkú cipők különleges alkalmakra

A legszebb magassarkú cipők különleges alkalmakra A magassarkúk és a tűsarkú cipők annak ellenére számítanak a világ egyik legnépszerűbb női cipőinek, hogy bizony sokuk nem igazán a kényelméről híres. Viszont a hölgyek imádják azt, ahogy megnyújtja az alakot és extrán...

7+1 tipp, hogy tökéletesen sikerüljön a sült krumpli sütése

7+1 tipp, hogy tökéletesen sikerüljön a sült krumpli sütése Igazi joker köret – kevés olyan ember lézeng a világon, aki nem szereti a sült krumplit. Abban persze lehet eltérés, hogy ki milyen fűszerezéssel, vagy milyen formában kedveli a legjobban, de az egészen...