KonMari: varázsoljunk rendet „ZEN módban”

Minden kezdet nehéz, de csak egyszer kell belevágni

konmari

Kép: @mariekondo

A rendrakás nem egy feladat vagy cél, hanem az eszköze annak, hogy az otthonunkkal együtt az életünk is rendben legyen. Sokak meggyőződése ellenére Marie Kondo azt mondja, hogy ne apránként haladjunk. Ha egyszer belefogtunk a rendrakásba, akkor egy szuszra csináljuk is végig. Ezzel elkerüljük a halogatást, illetve egyben látjuk a lakás helyzetét. Fontos, hogy ne helyiségenként menjünk sorba a rendrakás során, hanem kategóriánként. Sokkal egyszerűbb úgy megtalálni mindennek a helyét, ha átlátjuk, hogy a teljes lakásban mennyi található az adott dologból. Például, ha a ruháink egy része a hálóban hever vasalásra várva, még a másik fele a szárítón várja, hogy elpakoljuk, akkor minden alkalommal, amikor ruhába ütközünk újra kell gondolni, hogy hol a helye és hová fér. Még, ha minden ruhát egy kupacba hordunk, és úgy állunk neki a pakolásnak, könnyedén átlátjuk, hogy melyik szekrénybe mennyi hely kell még. Felelősen pedig úgy tudunk dönteni a dolgaink tökéletes helyéről, ha nem tereljük el a saját figyelmünket zenével, vagy telefonálással, hanem „zen módban” varázsolunk rendet.

A hét témái

Kutyák és macskák, akik elválaszthatatlan jó barátok lettek [17 kép]

Kutyák és macskák, akik elválaszthatatlan jó barátok lettek [17 kép] Ha a kutyák és macskák egyszerre kerülnek szóba, akkor rendszerint a viszálykodásuk lebeg a szemünk előtt. Ahogy a kutya megvetően néz a macskára, a cicának pedig minden porcikája undorodik a...

Sminktippek

Egyszerű, alapvető sminktippek, amelyekkel elkerülheted a legnagyobb sminkelési hibákat. Összegyűjtüttük neked a sminktippek közül azt a 15-öt, amire érdemes figyelned, kiemelve a 3 legfontosabbat. Sminktippek - TOP3+12 Az alábbi sminktippek betartásával, garantáltan...

Karrierváltás a javából! CNC-gépkezelőből lett TikTok sztár

Karrierváltás a javából! CNC-gépkezelőből lett TikTok sztár A semmiből tűnt fel a srác, akinek a videóin órákat képesek vagyunk nevetni. Valaki késsel hámozza meg a banánt mire a főhősünk faarccal a megszokott módon kézzel húzza le a banánhéját, még egy másik...

Hajlamos vagy túl sokat enni? Mutatjuk, hogyan lépj fel a túlevés ellen

Hajlamos vagy túl sokat enni? Mutatjuk, hogyan lépj fel a túlevés ellen A túlevés sokak számára nemcsak az ünnepek alatt okoz kellemetlenségeket, hanem a hétköznapokat is megkeseríti. Ugye ismerős a helyzet, amikor már úgy érzed, hogy egy falat sem megy le a torkodon,...