Ma is esküvői ruha dukál a szalagavatóra is? Változó tradíciók

Ma is esküvői ruha dukál a szalagavatóra is? Változó tradíciók

A szalagavató vagy szalagtűző a magyar diákok végzős bálja, ami lezárja a tinédzserkort és a gimnazista éveket. Magyarországon a legelső szalagavató bálok majdnem kétszáz éves múltra tekintenek vissza, az első bált Selmecbányán tartották.

szalagavató

Az először az 1830-as években debütáló esemény neve azonban ekkor még „valétálás” volt. Ez a latin eredetű „Valete” szóból ered, ennek jelentése az „Éljetek boldogul!”. Bár a hagyomány maga régi, a szokások nem sokat változtak, a szalag az adott iskolához tartozás szimbóluma volt, és a diákok szíve felé tűzése az elválást fejezte ki. Ekkor még egy felvonulás keretében a legidősebb diák egy botra tűzött tölgycsokrot vitt legelől, mögötte pedig a többiek kalapjára egy-egy tölgyfalevél volt feltűzve. A diákok ezenkívül még egy zöld szalagot tűztek a vállukra, melyből kétféle létezett: egy rövid szalag aranyrojtokkal és egy másik, ami évszámokkal volt ellátva. A fiatalabb diákok fáklyás menettel kísérték ki a végzősöket a város kapujáig, ahol szimbolikusan egy fenékberúgás jelentette a búcsút a végzős diákoktól. Innen a diáksereg átvonult egy vigadóba, ahol egy bállal zárták az ünnepet.

Napjainkra ezek a régi szokások nagyrészt átalakultak,

– de az est íve javarészt változatlan maradt. Az egyik legfőbb különbség talán az, hogy a diákok hosszú hónapokat készülnek a szalagavató napjára, táncokat és műsorszámokat tanulnak be. Mára az ünnepség egyik ikonikus része lett a keringő, amihez külön szalagavató ruha dukál. A keringő ruha az esetek többségében egy fehér esküvői ruha. Ez az esküvői ruha lehet selyem, szatén, rövid vagy hosszú, de rengeteg csipkés esküvői ruha is meg szokott jelenni a szalagavatókon. A lányok ritkán döntenek úgy, hogy megvásárolt esküvői ruha lesz a szalagavatón a keringő ruhájuk. A legtöbb esküvői ruha kölcsönző foglalkozik szalagavatóra keringő ruha bérléssel, de mint az élet legtöbb területén itt is egyre inkább jellemző az online kereskedelem és rendelések előretörése. A szalagavatón természetesen nemcsak keringőzni szokás, sokféle műsorszámmal előállhatnak a végzős diákok. A legkülönfélébb helyekről kell beszerezni ezekhez a műsorokhoz a jelmezeket.

A műsor után a végzősök ma is elvonulnak egy vacsorára tanáraikkal. Később egy másik helyszínen közösen ünneplik meg a végzős évük első nagy eseményét, a szalagtűzést.

A hét témái

Hogyan emeled ki a szilveszteri megjelenésed egy lenyűgöző selyemruhával?

Hogyan emeled ki a szilveszteri megjelenésed egy lenyűgöző selyemruhával?   A szilveszter az év utolsó napjainak egyik kiemelkedő fénypontja. Ráadásul sokaknak ez jelenti a legnagyobb ünnepet, hiszen ilyenkor a karácsonnyal együtt bőven van idő pihenni és...

Karácsonyfák, amiket látni kell!

Karácsonyfák, amiket látni kell! Karácsonyfák, amiket látni kell! Ezúttal pár igen ötletes és vicces karácsonyfát hoztunk el Nektek! Ha ti is unjátok, már a hagyományos díszített fenyőfát, bátran lehet kísérletezni. A hatás garantáltan nem marad el!      Van...

15 tipp: így sminkelj 50 fölött

Az idő múlásával nem csak érettebbek leszünk, de a külsőnk is megváltozik, amivel érdemes lépést tartani. Nem attól lesz igazán szép egy nő, hogy ragaszkodik a fiatalságához, sokkal üdébb és ellenálhatatlanabb, ha tisztában van önmagával, amiben a kora felvállalása is benne van. És ez nem azt jelenti, hogy ötven vagy hatvan év fölött öregesen kell öltözni, hiszen a kor csak egy állapot, amihez alkalmazkodunk. De ugyanúgy nők maradunk akárhány évesek is vagyunk.

Az illatok hatása az érzelmekre és a jó közérzetre

Az illatok hatása az érzelmekre és a jó közérzetre   Az illatoknak mély és hatékony hatása van az emberek közérzetére, mivel közvetlenül a limbikus rendszerhez kapcsolódnak, ami az agy azon része, amely felelős az érzelmekért és az emlékezetért. Egy-egy illat...