Nagy kedvencek – a reborn babák

Nagy kedvencek – a reborn babák

Mi másra is vágynának a gyerekek, mint egy játékokkal és kalandokkal teli gyerekszobára? A szülők pedig mindent megtesznek azért, hogy ezt meg is adják a kicsiknek, hiszen az ő boldogságuk a legfontosabb. Azonban a jól megválasztott játékok nem csupán a gyerek szórakozását biztosítják, de a fejlődésükben is nagy szerepet játszanak. Nem véletlen, hogy egyes játékok, mint például a lányoknak a babák, a fiúknak pedig az autópályák generációról generációra visszatérnek, és jelen vannak az apróságok játékos polcain. Cikkünkben mutatjuk, hogy milyen jelentős múltra tekint vissza a babázás, illetve miért érdemes a reborn babák választása.

A baba az egyik legősibb játék

kép: canva.com

Számtalan kutatás bizonyítja, hogy a játék egyidős az emberiséggel. Kr. e 3000 – 1500 között virágzó Indus-völgyi településeken apró sípok, állat formájú játékok maradványait is megtalálták. Mégis a legnépszerűbbnek a babákat mondhatjuk, melyek végignézve a történelmet szinte mindenhol jelen voltak és vannak a mai napig. Az ősi Egyiptomban már mozgatható végtagú babákkal játszottak a gyerekek, melyeknek még haj is került a fejükre. Ezek a játékok többnyire kőből, agyagból és fából készültek. De az ókori Görögországban, majd később a rómaiak körében is népszerű volt a babázás, viszont ők már viaszból és terrakottából készítették főként a játékszereket.

Miért jó, ha babázik a gyerek?

kép: canva.com

A pszichológusok alapvetően két csoportra osztják a játékokat: az egyik a funkcionális, a másik pedig a szerepjátékok. Még a funkcionális inkább fizikai szinten segíti a gyermek fejlődését, a szerepjátszásra alkalmas játékok szellemi szinten járulnak hozzá a megfelelő fejlődéshez. Abban pedig mind a pszichológusok, mind a családterapeuták egyetértenek, hogy a babázás egyértelműen hasznos a gyerek fejlődésére nézve, ugyanis hatással van a szociális, értelmi, érzelmi és nyelvi előrelépésére is.

Gyakran tapasztaljuk, hogy a gyerek önkéntelenül is beleáll a szerepbe és eljátssza szinte ugyanazt, ami vele is történik: beszél a babához, ahogy hozzá is beszél az édesanyja, próbálja nevelni, gondozni, etetni, fürdetni… Mindez hatalmas előrelépés a kognitív képességeinek fejlődésében. Később pedig a babázást komplett babaházak, bútorok, kisebb eszközök segítéségével tovább lehet vinni, és összetettebb szerepjátékokba belehelyezni a kicsit.

Milyen babát válasszunk a gyereknek?

kép: canva.com

A fából és viaszból készült babáktól a 19. századra eljutottunk odáig, hogy a játékbabák már azt is kimondták, hogy „mama”. Ma pedig ez már szinte alap elvárás, ahogy az is, hogy a lehető legjobban hasonlítson az igazi csecsemőkre a játékszer. A reborn babák tökéletes másai az igazi kisbabáknak és gyerekeknek, így annak ellenére, hogy a kicsiknek készül a felnőttek számára is élvezetes lesz a közös játék. Az élethű babák kapnak születési anyakönyvi kivonatot is, amellett, hogy az utolsó szál szempilláig teljesen olyanok, mint az igazi gyerekek.

A fiúk is babázhatnak?

Bár még mindig sokkal inkább a „lányos” játékok közé soroljuk a babázást, ennek ellenére a szakemberek nemtől függetlenül minden kisgyereknek ajánlják, hiszen, ahogy fentebb is írtunk, számos olyan képességet fejleszt, melyek jól jönnek a fiúknak és a lányoknak egyaránt. Fejleszti a kognitív képességeket, az érzelmi intelligenciát, empátiát vált ki, és kedvezően hat a szociális képességeikre. Utóbbi azért alakulhat így mert a babázás által a gyerekek megteremtik a saját kis társas világokat, ami egyedül játszva is hatékony azonban, ha együtt játsszanak a kicsik, nagyobb fejlődés figyelhető meg.

A babázás szerepe igen fontos minden gyermek életében, így a gyerekszoba berendezése során nem szabad figyelmen kívül hagynunk egy-két kedvenc beszerzését. Babát már egészen csecsemőkortól adhatunk a gyerek kezébe, persze érdemes arra figyelni, hogy minden életkorban annak megfelelő játékszerrel lepjük meg a csemeténket. Még babakorban elég egy plüss baba, addig óvodáskorban akár már a reborn babákkal is játszhat.

Mozgásformák, amelyek nemcsak a testedet, de a lelkedet is rendben tartják

A hét témái

Az évek kegyetlen múlása: négy nővér negyven éve 23 képben

A négy nővér, Heather, Mimi, Laurie és BeBe, akik a fotókon is ebben a sorrendben állnak, negyven éven keresztül minden évben készített egy fotót, amin mindannyian szerepelnek. (4 nővér 40 éve) Ha más alkalommal nem is sikerült a lányoknak találkozniuk, a kép erejéig rendszeresen összeálltak. A fotósorozat célja bemutatni a nővéri kötődést, aminek mi is részesei lehetünk a képeket kattingatva.

10 alapvető élelmiszer, aminek mindig kellene otthon lennie

10 alapvető élelmiszer, aminek mindig kellene otthon lennie Nálad éppen mennyi lapul a felsoroltak közül a konyhában? Ha már pár éve önálló háztartást vezetsz, biztosan nálad is van néhány alapvető élelmiszer, ami minden nagy bevásárláskor bekerül a kosárba. Most...

Társkeresés 30 felett! Hol? Hogyan?

Akár szingli vagy, akár elvált, vagy özvegy, a társkeresés 30 felett nem oly könnyű és egyszerű, mint a húszas éveink elején: minél idősebbek vagyunk, annál rögösebbnek tűnik az út, és annál inkább frusztrálhat minket az egyedüllét tudata és az a bizonyos sokat...

Miért olyan népszerű a kollagén?

Miért olyan népszerű a kollagén? Mi az, és mire jó? Ha a szép, és fiatal bőrről vagy az egyszerűbb izomépítésről van szó, biztosan előkerül a kollagén valamilyen formája. Nem véletlen, hiszen valóban jótékonyan hat a szervezetünk tucatnyi részére. A kollagén...