Sztárpárok, akiket egy forgatás hozott össze

Sztárpárok, akiket egy forgatás hozott össze

Sokan csak eljátsszák, mások pedig be is teljesítik. Hetekig, hónapokig együtt forgatnak így érthető, hogy közel kerülnek egymáshoz, akár még szerelembe is esnek egymással. Sok esetben ez a szerelem viszont úgy megy, ahogy jött, persze vannak kivételek. Cikkünkben pedig ezekből a kivételekből hoztunk néhány példát. Olyan sztárpárok következnek, akik egy forgatásnak köszönhetően ismerték meg egymást, ma pedig már boldog párkapcsolatban élnek egymással.

Blake Lively és Ryan Reynolds

Kép: Instagram.com

A két színész 2011-ben ismerkedett meg a Zöld lámpás forgatásán és bár nagy volt az összhang köztük, csak másfél év múlva mentek el együtt vacsorázni. És ez a vacsora sem volt hagyományos, hiszen egy dupla randit vállaltak be, más-más párokkal. Majd, amikor mindketten szinglik lettek csak akkor jöttek össze. Nem sokkal ezután összeházasodtak, és három gyönyörű gyermekük született.

Tovább olvasáshoz kattints a következő oldal gombra!

A hét témái

Pokémonok ajándékba

Pokémonok ajándékba Ahogy közeledik a karácsony, ideje elkezdeni gondolkodni azon, mivel lepjük meg szeretteinket. Az ünnepi készülődés izgalmában gyakran a legnehezebb dolog kiválasztani, mit is adjunk ajándékba. Ha van a családban vagy a baráti körben valaki, aki...

A Szerelem Rejtett Jelei: Hogyan Ismerd Fel a Szerelmes Férfit?

A Szerelem Rejtett Jelei: Hogyan Ismerd Fel a Szerelmes Férfit? Fedezd fel a férfiak testbeszédének titkait és tanuld meg értelmezni a nem verbális jeleket! A szerelem varázslatos érzés, amely képes megváltoztatni az életünket. De mi történik, amikor egy férfi...

Palacsintarecept: mitől lesz igazán finom a palacsinta?

Palacsintarecept: mitől lesz igazán finom a palacsinta? Kicsik, nagyok, de még a legöregebbek is imádják. Nem találkoztam még olyannal, akit ne csábított volna el egy (vagy akár kettő) frissen elkészített palacsinta. Rugalmas, vékony tésztája, amit azzal töltesz meg,...

Mire lesz szükségem, ha otthon szeretnék elkezdeni varrni?

A DIY az angol Do It Yourself kifejezés rövidítése, amelynek jelentése úgy foglalható össze: Csináld magad! A házi készítésű ruhák, dekorációs elemek sosem voltak ennyire népszerűek, megalkotásukhoz azonban a kézügyességen kívül sok másra is szükség lesz. Mutatjuk a legfontosabbakat!