Tényleg a millió poszttól lesz boldog az életünk?

Minél több poszt, annál bizonytalanabb érzések…

Kép: canva.com

Egy másik kutatócsoport készített erre vonatkozólag egy tesztet, amiben 108 pár vett részt. Minden este ki kellett egy online kérőívet tölteniük az aznap megélt érzéseikkel kapcsolatban, és hogy milyen tevékenységeket osztottak meg szintén aznap a közösségi média oldalukon. Az eredmény szerint, akik szinte mindent kitettek az ismerőseik elé azok sokkal bizonytalanabb érzéseket éltek meg aznap. A teszt két héten át zajlott, és minden egyes nap válaszoltak a párok a megadott kérdésekre.

Az túlzásba vitt posztolás azon túl, hogy a párkapcsolatunkat érintő bizonytalanságról szól, a saját önértékelésünkről is árulkodik. Nem csupán a kapcsolatunkat, de saját magunkat is kitesszük a netezők elé, és várjuk, hogy szépnek, izgalmasnak, stb-nek tituláljanak, és legfőképpen, hogy megerősítsék az érzést, amiben egyáltalán nem vagyunk biztosak. A tudósok szerint az állandó posztolással próbáljuk növelni az önértékelésünket, és várjuk a megerősítést a bizonytalannak érzett kapcsolatunkra. Ha külső szemlélők elismerik a jól létünket, akkor biztosan jól is vagyunk – pedig a legtöbb esetben ez nem így van.

A hét témái

40 tény világunkról, amit biztos nem tudtál

40 tény világunkról, amit biztos nem tudtál Világunk: A jó pap is holtáig tanul, miért ne tehetnénk ezt mi is? Most olyan apróságnak tűnő érdekeségeket osztunk meg veled, amiről eddig szinte biztos, hogy nem volt tudomásod. Világunk | 1 - 20 1. Az űrben nincsenek...

Egyszerű, olcsó és gyors finomságok réteslapból

Egyszerű, olcsó és gyors finomságok réteslapból Előfordul, hogy nincs időnk süteménnyel várni a vendégsereget, de mégis meglepnénk valami finomsággal az érkezőket. Meglepően jó megoldások születhetnek, ha tartunk otthon egy-két csomag réteslapot, amivel lehet...

Kézitáska helyett hátizsák – stílustanácsok nőknek

Kézitáska helyett hátizsák – stílustanácsok nőknek Amikor szóba kerül a hátizsák, akkor elsőre mindenkinek a sportos modellek jutnak eszébe. Valljuk be, ezek nem túl stílusosak például egy szövetkabáthoz és magassarkúhoz. A sportos és az iskolás fazonok, amik azonnal...

Miért jó a kapszula gardrób felépítése?

Miért jó a kapszula gardrób felépítése? Ha sikerül felépítened a saját, személyes stílusodnak megfelelő kapszula gardróbot, akkor a megjelenésed nagyszerű lehet. Minden reggel jól indul a nap, hiszen egy nagyszerűen összerakott outfizben lépsz ki az utcára. Ennek...