Hogyan válasszuk ki a tökéletes ágyat?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes ágyat?

 

Az egyedi igényeinkhez és hálószobánk jellemzőihez igazodó ágyat nem egyszerű megtalálni. Nem csak a megfelelő méretet kell kiszámolnunk, hanem a különböző típusok előnyeit is érdemes ismerni. Amennyiben ezeket mind figyelembe vesszük, garantált lesz a pihentető alvás.

Hogyan válasszuk ki a tökéletes ágyat?

Különböző típusok

Habár elsőre furcsán hangzik, ma már bizony számtalan különböző ágytípust különböztetünk meg. Az elnevezések és eltérő előnyök miatt érdemes ismerni az elérhető változatokat.

Kezdjük talán a boxspring ágyak bemutatásával, hiszen ezek manapság a legnépszerűbbek. Magasított kialakításának köszönhetően igazán kényelmessé teszi a felállást. Emellett pedig igazán robosztus, luxus megjelenésű, tehát hangsúlyos középpontja lesz hálószobádnak. 

A kárpitozott ágyak nevükből adódóan puha fejtámlával rendelkeznek, mely igazán kényelmessé teszi az ágyban való olvasást. Szintén látványosabb darabok, hiszen a fejtámla minden esetben magasított. Remek választás azok számára, akik elalvás előtt még ránéznek az emailekre vagy olvasnak.

Megfelelő méret

A fent említett típusok természetesen különböző méretekben elérhetők. A megfelelő méretet saját testmagasságunk mellett a hálószobában rendelkezésre álló hely fogja meghatározni.

A kényelmes franciaágyak között számos eltérő méretet találhatunk. A leggyakoribb a queen size és a king size darabok. A queen size a 160×200-as méretet jelenti, míg a king size ennél valamivel nagyobb, 180×200-as méretű. Ezek elsődlegesen párok esetében népszerű választás, azonban

A méret szempontjából fontos azonban azt is észben tartani, hogy számos darabot találhatunk extra ágyneműtárolóval. Az extra tárolóknak köszönhetően sokszor kisebb szobába is választhatunk nagyobb méretű ágyat azáltal, hogy az ágy tárolója ki tud váltani egy, a hálószobába gyakran választott komódot.

Az ágy mellett a matrac szerepe kulcsfontosságú, hiszen akár 80%-ban meghatározhatja alvásának minőségét. A tökéletes pihenéshez a testnek teljesen el kell lazulnia, és minél kevésbé gyakorol nyomást a matrac, annál pihentetőbb lesz az alvás. Ezért nem elég csupán az első benyomás alapján választani – érdemes figyelembe venni az életkort és az alvási pozíciót is, hogy valóban a legmegfelelőbb matracot találja meg.

 

A fotó forrása: Pixel-Shot – stock.adobe.com

 

További cikkek:

Biztonságos otthon kialakítása – hogyan válasszak klímát a gyerekszobába?

Kényelmes brunch receptek barátnőkkel való töltekezéshez

HOGYAN VÁSÁROLJUNK AJÁNDÉKBA GYEREKJÁTÉKOT 2-6 ÉVES KOR KÖZÖTT?

MIKOR ÉRDEMES ABLAKOT CSERÉLTETNI?

A NŐI SPORTSZANDÁL IS ELŐLÉPHET A NŐIESSÉG SZIMBÓLUMÁVÁ

HOVÁ FORDULHATUNK, HA TERMÉSZETES ÚTON NEM JÖN ÖSSZE A BABA?

SZENVED A POLLENALLERGIÁTÓL? EZ A GYÓGYNÖVÉNYES KÚRA SEGÍTHET!

A hét témái

20 étel, amit inkább ne tarts hűtőben

Sokszor gondolkodás nélkül tesszük be a hűtőbe az ételeket, bele sem gondolva, hogy a hideg esetleg rosszat tehet nekik. A legtöbb ételt valóban a hűtőben kell tárolni, hiszen a hideg megakadályozza a baktériumok elszaporodását, így később indul romlásnak az ennivaló, azonban van néhány olyan élelmiszer, aminek árthat, ha a hűtőben tároljuk. Összeszedtünk húsz olyan ételt, amit előszeretettel tartunk közel nulla fokon, pedig ezzel jócskán veszít az élvezeti értékéből.

Sikeres fogyókúra? 10+1 apró trükk, ami hasznodra lehet

Sikeres fogyókúra? 10+1 apró trükk, ami hasznodra lehet Teljesen normális, hogy az ünnepeket alatt felcsúszott egy-két kiló plusz, és az is, hogy minél előbb meg akarsz tőle szabadulni. Ha tényleg csak az ünnepi túlevés miatt érzed magad súlyosabbnak a szokottnál,...

Mályvafa gondozása

A mályvafa gondozása könnyű, kezdő kertbarátok is bátran próbát tehetnek vele! Ebben a cikkben részletesen bemutatunk a mályvafa gondozási tippeket. Elmagyarázzuk, hogy hogyan kell a mályfa metszését elvégezni, illetve mi akell a mályfa szaporításához. Mi is az a...

Allergia! Tények és Tévhitek!

Allergia! Tények és Tévhitek! Sajnos az allergia egyre több embert érint, olvassátok ezt a gyűjteményt a témát övező tényekről és tévhitekről.     Tévhit: A recept nélkül kapható, szájon át szedhető antihisztaminok ugyanolyan hatásosak az orrdugulás ellen,...