Hogyan őrizzük meg arcbőrünk hidratáltságát?

Hogyan őrizzük meg arcbőrünk hidratáltságát?

A ráncosodás olyan probléma, amely mindenkit, nőket és férfiakat is érint életük egy szakaszában. Ez a változás összefüggésben van az életkor előrehaladásával, de jelentős hatással van a szarkalábak kialakulására a bőr hidratáltsága, pontosabban dehidratáltsága is. Épp ezért lehetséges, hogy kifejezetten fiatal, hamvas bőrű lányok arcán sem ritkák a ráncok. Először csak a bőr felső rétegeiben jelenik meg a vízhiány, majd idővel mélyrétegi vízhiányossá válik a bőr. Vajon tudunk elllene tenni? Persze, az egyik nagyszerű megoldás a tű nélküli mezoterápiás kezelés.

Ráncosodás

Ráncosodás – mi áll a háttérben?

A genetikán kívül a bőr öregedéséhez hozzájárulnak külső tényezők is, mint például a fénykárosodás, alváshiány, dohányzás, a helytelen bőrápolási szokások vagy épp a kevés vízfogyasztás. Ha nem jut a testbe elegendő folyadék, akkor a bőr veszít telítettségéből és ráncossá válik. Az emberi szervezet minimum hetven százaléka víz. A leggyorsabban a bőrön fedezhető fel, ha kevés folyadékot fogyasztunk és nem ápoljuk azt megfelelően.

A megfelelő otthoni ápolás mellett kozmetikai kezelésekkel javíthatjuk a bőr állapotát. A hyaluronsavas tű nélküli mezoterápia fájdalommentes eljárásával hatékonyan orvosolható a dehidratáció kérdése. Természetesen emellett a test egyéb funkcióinak támogatását bebiztosítva mindenképpen szükséges a vízfogyasztást növelni, és legalább a napi másfél-két litert elérni, de ez az érték testsúlytól függően változhat.

Miből áll a kezelés? | Ráncosodás

A mezoterápia egy tű nélküli eljárás, aminek a közbenjárásával a bőr irharétegébe orvosi tisztaságú hyaluronsav juttatható. Ennek köszönhetően a sejtek vízfelvevő képessége fokozódik, így aztán az arcbőr kisimul, a ráncok eltűnnek és egyúttal búcsú inthető a bőrszárazság egyébként roppantul kellemetlen tüneteinek.

A terápia gyors és problémamentes, ajánlott 25 éves kortól nőknek és férfiaknak egyaránt. A bőr letisztítása után, az elhalt hámsejtek eltávolításával előkészítjük a bőrt a hatóanyagok befogadására, majd a tonizálás lépése után jön a hyaluronsav bejuttatása, végül bőrregenerációs befejező ápolással pont tehető az i-re.

A kezelés hatására az arc kontúrjai harmonikusabbá válnak, miközben a bőr feltöltődése mellett az apróbb ráncok kisimulása is megfigyelhető. A hyaluronsav egyébként az emberi szervezetben természetes formában is megtalálható, ám idővel a koncentrációja csökken. A terápia hathatós közbenjárásával ez a fajta mérséklődés állítható meg. Vagyis tulajdonképpen az eljárás a test alapvető intelligenciáját támogatja, segíti és táplálja azzal, hogy nem engedi a hyaluronsav mennyiségének lecsökkenését. Ezáltal a bőr továbbra is feszes, telített, azaz hidratált maradhat. A ráncok pedig minden tévhitet félretéve elhalványulhatnak, vagy akár teljesen el is tűnhetnek.

Hoppá! Így hat az alkohol az arcbőrödre

A hét témái

Sztárok, akik annyira hasonlítanak, hogy simán összekevered őket

Sztárok, akik annyira hasonlítanak, hogy simán összekevered őket Minden ember más, egyedi és megismételhetetlen, mint egy-egy hópehely. Ennek ellenére mégis vannak olyanok, akik annyira hasonlítanak, hogy távolról vagy a kamerán keresztül könnyedén összetévesztjük...

Tökéletes párra vágysz? Engedd el az irreális elvárásokat

Tökéletes párra vágysz? Engedd el az irreális elvárásokat Felgyorsult világunkban egyébként sem könnyű tartós, jó kapcsolatot kialakítani, de ha még irreális elvárásokkal is állsz bele a kapcsolataidba, akkor végképp semmi esélyed megtalálni azt az embert, akinek majd...

Plasztikai műtét előtt ezt az 5 dolgot, gondold át, mielőtt kés alá fekszel

Plasztikai műtét előtt ezt az 5 dolgot, gondold át, mielőtt kés alá fekszel Azt bizonyára te is tudod, hogy egy plasztikai beavatkozás, még akkor is, ha nem jár bemetszéssel (például ajakfeltöltés), komoly dolog, aminek hosszú távú következményei vannak, éppen ezért...

Hoppá! Így hat az alkohol az arcbőrödre

Hoppá! Így hat az alkohol az arcbőrünkre A rendszeres alkoholfogyasztás káros hatásaival mindenki tisztában van, ennek tudatában mindenki maga dönti el, hogy az egészsége vagy a bormámoros éjszakák –, és olykor nappalok – a fontosabbak. Azonban azt már kevesebben...