Tudtad? Ezért csukjuk be a szemünket csókolózás közben

Tudtad? Ezért csukjuk be a szemünket csókolózás közben

Már régóta vártuk a választ arra, hogy miért csukjuk be a szemünket csókolózás közben. Ösztönből cselekszünk vagy valami más áll a háttérben? Íme a tudományos válasz.

Hihetetlen, de kitartó csókolózással még a Guinness rekordok könyvébe is be lehet kerülni. Legalábbis annak a párnak sikerült, akik 58 órán és 35 percen keresztül folyamatosan csókolózott nem törődve az egyéb szükségleteikkel – arról ugyanis nincs hír, hogy közben hogyan ettek, ittak vagy voltak-e mosdóban.

 

1. A csókolózás rekorderei

Kép: © Shutterstock

Meglepő tény, de a csókolózás nem kizárólag emberi szokás – a csimpánzok, a tehenek, a jegesmedvék, a mókusok, sőt még a prérikutyák között is elcsattan olykor-olykor egy nyelves puszi. Ahogy nálunk, úgy az állatoknál is a vonzalom jele. A legtöbb állatfaj kifejezi a másik iránti érzelmeit, aki nem csókkal, az egyéb eszközöket választ: például az elefántok az ormányuk összekulcsolásával, a kutyák pedig heves arc nyalással tudatják a másikkal, hogy szívesen lógnának együtt.

Tovább olvasáshoz kattints a következő oldal gombra!

A hét témái

7 színésznő, akik bizonyítják, hogy a szépség kortalan

7 színésznő, akik bizonyítják, hogy a szépség kortalan Bár sokak számára a szépség egyet jelent a fiatalsággal, a tökéletesen sima bőrrel és a fénylő hajjal. Olykor viszont mégis szembesülhetünk vele, hogy az igazi szépség nem kor függő, sokkal több kell az életkornál...

Tudnivalók a villanybojler bekötéséről

Tudnivalók a villanybojler bekötéséről   A legbölcsebb dolog amit tehetünk ha villanybojler bekötésére van szükségünk, hogy felkeresünk egy hozzáértő szakembert, aki a legjobb tudása szerint elvégzi számunkra a feladatot. Egy jól képzett villanyszerelő szakember...

9 tipp az otthoni wellnessélményhez

Így varázsold az otthonodat a nyugalom szigetévé: 9 tipp az otthoni wellnessélményhez A tökéletes wellnessélményhez nem minden esetben kell elmennünk otthonról, hiszen minden adott ahhoz, hogy a nyugalom szigetévé varázsoljuk a lakásunkat. Ha ismerjük a...

Függöny varrási technikák házilag

Függöny varrási technikák házilag Az otthoni dekoráció egyik fontos elemét képezik a függönyök. A megfelelő darabok nemcsak szépséget és stílust adnak otthonunknak, hanem a funkcionális szerepük is van, mint például a beáramló fény szabályozása. Sokan úgy gondolják,...