A purhab egészségre gyakorolt hatásai

A purhab egészségre gyakorolt hatásai

Az üveggyapot mellett a purhab is évek óta beszédtémának számít. Vannak, akik azonnal menekülnek előle, mivel rákkeltőnek tartják, mások viszont szívesen használják. Kinek van ebben a konfliktusban igaza? Nézzük!

A fújható purhab mindig szagtalan. Nem kell attól félnünk, hogy hosszas szellőztetés vár ránk az alkalmazása után, és a lakást sem kell elhagynunk. Ha egyszer megszáradt, akkor nem tudjuk többé feloldani, de az öregedéstől sem kell félnünk.

Sok szigetelőanyag az évek múlásával használhatatlanná válik, és még az emberi szervezetet is negatívan befolyásolja, azonban a purhabra ez nem igaz. Nem számít veszélyes anyagnak, amit az is bizonyít, hogy kommunális hulladékként kezelik.

Sokan azért tartózkodnak a purhabtól, mivel ipari úton előállított műanyag. Azonban az évek folyamán több változáson is átesett, így a hatékonysága és az egészségünkre gyakorolt hatása is megváltozott. Igaz, hogy a 60-as években is létezett, de ma már szinte bárhol megállja a helyét. Honnan tudjuk, hogy nem mérgező? Vizsgáljuk meg az egyes felhasználási területeit.

A purhab az életünk részét képezi

A legtöbben nem is sejtik, de a purhab az ülőgarnitúrákban, matracokban és az autóülésekben is megtalálható. Hála a bonyolult kémiai összetevőknek és eljárásoknak, tökéletes hőszigetelő. Könnyű megmunkálhatósága miatt nemcsak szigetelőként, hanem a bútorgyártásban is találkozunk vele.

Amikor a lakást szigeteljük, akkor először nyúlós habként jelenik meg, ami pár másodpercig folyékony halmazállapotba kerül, de a levegővel érintkezve gyorsan megszilárdul.

Ezek a példák tökéletesen bizonyítják, hogy mindennap érintkezünk vele, de a semleges hatása miatt nem kell félnünk tőle. Ha egyszer megkötött a purhab, és megfelelően kiszellőztettünk, akkor semmilyen veszélyt nem jelent sem az egészségünkre, sem a környezetünkre nézve.

Csak akkor kell elővigyázatosnak lennünk, amikor folyékony állapotban kerül a lakásba, mivel a cseppek megtapadnak a tüdőben. Ha egyszer megszilárdult, ez a probléma nem áll fenn többé. Összegzésként elmondható, hogy a purhab nem veszélyes az egészségünkre.

Irány a főoldal >>

A hét témái

Egészség és fittség a fa alatt

Egészség és fittség a fa alatt   A karácsony az évnek azon ritka néhány napja, mely meghittségről, szeretetről, ünnepi hangulatról szól. Mély, tartalmas beszélgetések, rengeteg szénhidrátban gazdag finomság, és egy kis lelki megkönnyebbülés övezi ezt az...

2021/2022 tél: a legszebb téli körömtrendek

2021/2022 tél: a legszebb téli körömtrendek Minden évszaknak megvannak a saját trendjei, azonban bátran mondhatjuk, hogy a téli időszak kiemelkedő mind közül. Az év végéhez közeledve egyre inkább átjár minket az ünnepi hangulat, sokkal inkább foglalkozunk a...

3 eszköz, ami egy konyhatündér konyhájából sem hiányozhat!

3 eszköz, ami egy konyhatündér konyhájából sem hiányozhat!   Az otthoni süteménysütés egyfajta művészet, amely néha sikerrel, néha kudarccal végződik. A praktikus konyhai tippek és a professzionális felszerelések azonban mindig eredményessé teszik a...

9 dolog, ami inkább ciki, mint cuki egy felnőtt nő lakásában

9 dolog, ami inkább ciki, mint cuki egy felnőtt nő lakásában A felnőtté válás sokak számára nem könnyű, és hibába költöztünk már el hónapokkal, vagy akár évekkel ezelőtt a családi fészekből vannak olyan dolgok, amikhez ragaszkodunk. Hiába hisszük, hogy ezek a dolgok...