Vásároljon Ön is konyhabútort állami támogatással

Vásároljon Ön is konyhabútort állami támogatással

Most Ön is megvalósíthatja álmai konyháját az otthonfelújítási támogatásnak köszönhetően. Egyre több olyan család van, aki szívesen élne a kormány által meghirdetett otthonfelújítási támogatással, ezért úgy gondoltuk összegyűjtünk minden hasznos információt, hogy vásárlóinknak megfelelő tájékoztatást tudjunk nyújtani abban, hogy milyen feltételek mellett vehető igénybe a maximum 3 millió forint keretösszegig meghirdetett állami támogatás.

 

Ki veheti igénybe és mi a feltétele?

Nagyon sokan nem szeretnének elköltözni jelenlegi otthonukból, csupán a meglévőt szeretnék csinosítgatni, korszerűsíteni, bővíteni, felújítani vagy egyszerűen csak átalakítani.  Természetesen ez a támogatás nekik is szól. A támogatást igénylők köre meglehetősen széles, hiszen házaspárok, élettársi viszonyban élő személyek vagy a gyermeküket egyedül nevelő szülők egyaránt pályázhatnak. A pályázatra akkor jogosult, ha legalább 1 gyermeket nevel és az otthonfelújítás 2021.január 1-étől követően kezdődik el. Amennyiben a gyermek együtt él a családjával, úgy egészen 25 éves korig jogosult a szülő a támogatásra.  További jó hír az is, hogy a várandóság 12. hetétől a magzatot is figyelembe veszik, tehát gyereket vállaló szülők, várandós kismamák is pályázhatnak a várandóság 12.hetétől.

– Abban az esetben, ha az igénylő személy vagy személyek megváltozott munkaképességűek, fogyatékkal élők, vagy GYOD-ra jogosultak a gyermek életkora nem befolyásoló tényező. Azok az szülők, akik elváltak, de egyenlő részt vállalnak a nevelésben, a támogatás összegét megoszthatják egymás között. Alapfeltétele a támogatás igénybevételének, hogy a pályázó személynek legalább egy éves, folyamatos társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkeznie.  Szintén alapfeltétele a támogatás igénylésének a meglévő munkaviszony, amit az elmúlt egy évben 30 napnál hosszabb időre nem szakíthatott meg. Másik alapfeltétele a támogatásnak, hogy az igénylőnek ne legyen köztartozása. Érdemes tudni, hogy a felsőoktatási jogviszonyt, a nyugdíj melletti munkavégzést, valamint az álláskeresési járadékot is figyelembe veszik az igénylés során.

Korábban felvett CSOK kizáró oka a támogatás igénylésének?

Nem kizáró ok. Az otthonfelújítási támogatást azok is igénybe vehetik, akik korábban felvették a CSOK-ot.

Előre is kifizeti az állam a támogatást? – Vásároljon Ön is konyhabútort állami támogatással

Nem. Minden esetben az igénylő családnak, vagy személynek meg kell előlegezni a pénzt és utólag igényelheti a támogatást a Magyar Államkincstártól. Fontos tudni, hogy az otthonfelújítási támogatás a felújítás költségének a felét állja, tehát a másik felét, az önrészt az igénylőnek kell biztosítania.

Mire vehető igénybe a támogatás? – Vásároljon Ön is konyhabútort állami támogatással

Idén, azaz 2021. január 1-jétől követően elkezdett felújítások esetében lehet élni az otthonfelújítási támogatással, ami fele részben fedezheti az anyagköltséget és fele részben a munkadíjat.  Ugyanakkor fontos, hogy a 2020-ban megvásárolt anyagok számlái nem elfogadottak, csak azok amelyek 2021 január 1 után lettek kiállítva. Példának okáért, ha valaki 1 millió forintot fordított munkadíjra és 3 millió forintot anyagra, akkor az összesen 4 millió forintot költött a beruházásra. Ennek az összegnek a felét, azaz 2 millió forintot tud visszaigényelni. De az  anyagköltség és a munkadíj fele-fele arányban is igényelhető. Tehát anyagköltségre maximum 1.500.000 forint és munkadíjra szintén maximum 1.500.000 forint vehető igénybe.

A konyhám felújítását is fedezhetem támogatásból?

Vásárlóinktól gyakran halljuk a fenti kérdést. A jó hír az, hogy igen. Az otthonfelújítási támogatás igénybe vehető akár konyhafelújításra is. Amennyiben Őn konyhafelújításban, átalakításban, vagy új bútor vásárlásában gondolkozik, úgy érdemes már most elkezdeni a tájékozódást és felkeresni munkatársunkat. Így időben tisztázhatja, hogy mire tudja legcélszerűbben felhasználni a támogatási összeget. Biztosak vagyunk benne, hogy kínálatunkban számos olyan lehetőséget talál, amelyben megvalósíthatja elképzeléseit. Felkészült csapatunk készséggel áll az Ön rendelkezésére, akár telefonon a +36 70 609 59 39, +36 30 424 63 22 -es telefonszámokon, vagy emailben a brwbutorhaz.gyali@gmail.com  vagy akár személyesen a Gyáli úti bemutatótermünkben. 1097 Budapest, Gyáli út 38. https://brwbutorhaz.hu/index.php?route=information/contact

Lehetséges a több részletben való felújítás is? – Vásároljon Ön is konyhabútort állami támogatással

Természetesen lehetséges. Amennyiben a felújítás költségét szeretné a majd az állami támogatásból kifizetni akkor fontos folyamatosan gyűjteni a számlákat és a beruházás végén azokat egybe benyújtani a Magyar Államkincstárhoz (MÁK). Fontos, hogy minden, a felújításban résztvevő vállalkozóval, céggel szerződést kössön, amihez akár egy sablonszerződés is igénybe vehető. Az összegyűjtött számlák és szerződések benyújtása után vehető igénybe a támogatás.

Mi az igénylés menete, mennyi időn belül kapható meg az igényelt támogatás?

Fontos, hogy a teljes ügyintézés elektronikus úton is elvégezhető az alábbiak szerint:

A munka befejezését követően az igénylőnek 60 napon belül el kell juttatni az összegyűjtött számlákat a Magyar Államkincstárhoz. A Kincstárnak 30 napja van arra, hogy elbírálja a támogatási kérelmet. Természetesen ellenőrzik, hogy az igénylő valóban megfelel a támogatás feltételeinek, amennyiben mindent rendben találnak 5 napon belül folyósítják is a támogatási összeget. Így Önnek a számlák beküldését követően 35 napot kell majd várni arra, hogy megérkezzen a támogatás.

Ellenőrzik a beruházás megvalósulását? – Vásároljon Ön is konyhabútort állami támogatással

Igen, ellenőrzésre valóban lehet számítani, a támogatás igénybevételét követő 6 hónapon belül elképzelhető, hogy ellenőrzésre kerül sor. Az ellenőrzés során azt vizsgálják, hogy valóban megtörtént az a felújítás, amire a támogatást igénybe vette.

 

A támogatásról bővebben itt olvashat: itt!

Irány a főoldal >>

A hét témái

15 eset, amikor tilos a második randi

Bármennyire vágyunk arra, hogy megtaláljuk az igazit vannak olyan esetek, amikor tilos elfogadni a meghívást a második randira.

Legjobb illóolajok az egészséges hajért

Legjobb illóolajok az egészséges hajért   Az illóolajokat a haj sűrűségének növelésére, fényessé tételére, a fejbőr hidratálására, a korpásodás kezelésére vagy a hajszín világosítására használják. Tehát, melyik természetes olaj a legjobb a hajhoz, és hogyan kell...

Mumus az edzőterem?

Mumus az edzőterem vagy a fitneszterem?   Az edzőterem van, akinek a „mumust” és van, akinek magát a „szentélyt” jelenti. Azt mondják, vannak az edzőtermek szerelmesei, ők a „függők”, akiknek nem csak hogy hozzá tartozik a napi rutinjukhoz, hogy órákig formálják...

10 férfi sztár, akikért 15 éve rajongtunk

10 férfi sztár, akikért 15 éve rajongtunk Voltak filmek, amiket csak miattuk néztünk meg, hétről hétre követtük a sorozatokat, amikben ők játszották legtöbb esetben a főszerepet, a róluk készült poszterekkel pedig kitapétáztuk a szobánkat. Ma ezt valószínűleg már nem...