Mennyei garnélarák tésztával és aszalt paradicsommal

Meglepően gyorsan elkészíthető | mennyei garnélarák tésztával és aszalt paradicsommal

Kép: rasamalaysia.com

Elkészítés:

Egy nagyobb serpenyőben, vagy, ha van, wokban olvasszuk fel a vajat, majd adjuk hozzá az olivaolajat és futtassuk meg benne a feldarabold vagy átpréselt fokhagyma gerezdeket. Néhány perc után mehet a serpenyőbe az előkészített garnéla is, amit akár azonnal felönthetünk a borral. Fedő alatt hagyjuk úgy öt percet párolódni, majd facsarjuk hozzá a citrom levét. Sózzuk, borsozzuk és tegyük hozzá az apróra darabolt friss petrezselymet is. Hagyjuk még öt percig főni. A bortól nem kell megijedni, mert ennyi idő alatt elpárolog belőle az alkohol.

Közben a tésztát főzzük meg ízlés szerint félkeményre vagy teljesen puhára. Majd leszűrve locsoljuk meg egy kevés olivaolajjal, és rázzuk össze. Ezután pedig lehet is tálalni. Ízléses módja a tálalásnak, ha a tésztakupac közepére szedjük a garnélarákokat, majd egy kis fokhagymás szafttal is meglocsoljuk, és a végén helyezzük rá az aszalt paradicsomokat.

A hét témái

Hogyan kezdjük gördülékenyen a tanévet?

Hogyan kezdjük gördülékenyen a tanévet? A hosszú vakáció kaotikus időbeosztása után a szeptember gyermek és szülő számára egyaránt kihívásokkal teli időszak. Ugyanakkor az elkerülhetetlen változás remek lehetőséget tartogat az új, a család testi és szellemi fejlődését...

Üres fészek szindróma | Mi az, és mit tehetünk ellene?

Üres fészek szindróma | Mi az, és mit tehetünk ellene? Kettőből három, majd négy főre duzzad a család, és sokszor folytatódik a sor öt, hat vagy akár hét főre is. Zsong az egész ház a vékonyka gyerek hangoktól, minden tele apró ujjlenyomatokkal, játékok hevernek...

A legjobb karácsonyi dalok [szerintünk]

A legjobb karácsonyi dalok [szerintünk] Nincs karácsony Kevin nélkül és persze karácsonyi dalok nélkül. Összegyűjtöttük, hogy szerintünk melyik a 12+1 legjobb karácsonyi dal, amivel akár már most is hangolódhatunk az ünnepekre. Van köztük klasszikus, és kevésbé ismert...

3 valóban hatékony narancsbőr elleni kezelés

3 valóban hatékony narancsbőr elleni kezelés, hogy biztosan formába lendülhess a bikiniszezonra A téli hidegben még nagyon távolinak tűnik, de igazából néhány hónap és nyakunkon a bikiniszezon. Előkerülnek a rövidnadrágok, a lenge ruhák és a bikini is a szekrényből....