Zendaya is megérkezett Budapestre

Zendaya is megérkezett Budapestre

A Disney csatorna falai között felnőtt színésznőt tucatnyi helyről ismerhetjük, hiszen a gyerek csatornán túl Katy Perry háttértáncosaként is feltűnt annak idején, gyerekként pedig modellkedett is. Az igazi áttörést azonban az HBO saját gyártású sorozata, az Eufória hozta el neki, aminek a második évada is hamarosan elérhető lesz. A sorozatban nyújtott alakításáért Zendaya Emmy-díjat is kapott.

Egy olasz étteremben látták először Budapesten

kép: @zendaya

Ugyan egyedül, néhány testőr kíséretében érkezett hozzánk a fiatal színésznő, azonban nem ő az egyetlen sztár, akivel összefuthatunk mostanában Budapest utcáin. Timothèe Chalamet néhány nappal Zendaya előtt érkezett, de hamarosan a Dűne című film második részének teljes színészgárdája ideér, így a szemfülesek akár Stellan Skarsgarddal vagy Christopher Walkennel is találkozhatnak majd. A stáb egyébként Olaszországból érkezik hozzánk, ahol szintén számos jelenetet forgattak a 2023. második felére ígért második epizódhoz.

Zendaya látszólag nagyon élvezi a magyarok vendégszeretetét, és ugyan csak pár napja van nálunk már több rajongóval is fotózkodott, és azon sem problémázik, hogy ezek a fotók a közösségi média oldalakra is felkerülnek. Volt, aki egy olasz étteremben találkozott vele, és más éttermekben is felbukkant már, de az sem kizárt, hogy valamelyik belvárosi utcán jön velünk szembe. Illetve már járt a Budapesti Bevándorlási Hivatalban is, hogy elintézze a munkához szükséges papírokat. Szemtanúk szerint itt semmilyen kivételezés nem volt vele, ugyanúgy jártak el a hivatal dolgozói a sztárral, mint bárki mással.

Tovább olvasáshoz kattints a következő oldal gombra!

A hét témái

Sztárok, aki nem csak kollégák, de legjobb barátnők is

Sztárok, aki nem csak kollégák, de legjobb barátnők is A barátság a wikipedia jellemzése szerint összetett, támogató emberi viszony. Ha elsőre furcsán is hangzik ez a megfogalmazás, nagyon igaz. Mit jelent a barátság? Minden életkorban mást, de az igazi barátság akár...

Cukormentes édességek: 3 klasszikus, ám megunhatatlan recept

3 klasszikus, ám megunhatatlan édesség, amit cukor nélkül is elkészíthetünk A krémes finomságoktól a fagyiig szinte mindent ki kell iktatnia annak, aki komoly diétába kezd, vagy bármilyen okból nem eszik cukrot. De biztos, hogy így kell ennek lennie? Ma már szinte...

Cuki állatok, akik imádják a gazdijukat [17 kép]

Cuki állatok, akik imádják a gazdijukat [17 kép] Nem „beszélnek” mellé, ha szeretnek, akkor azt kimutatják. Megérzik, ha a gazdinak rossz a kedve, vagy netán beteg – bújnak és próbálnak segíteni. Nekünk pedig mindez jól esik, és sokszor tényleg segít amikor a...

Hogyan őrizzük meg arcbőrünk hidratáltságát?

Hogyan őrizzük meg arcbőrünk hidratáltságát? A ráncosodás olyan probléma, amely mindenkit, nőket és férfiakat is érint életük egy szakaszában. Ez a változás összefüggésben van az életkor előrehaladásával, de jelentős hatással van a szarkalábak kialakulására a bőr...